EFER-tájékoztató
2017. augusztus 08. kedd, 00:00

Az EFER olyan központi elektronikus fizetési szolgáltatás a hozzá kapcsolódó elszámolási rendszerrel, mely segítségével az ügyfelek elektronikus ügyintézés során a közigazgatással szemben fennálló fizetési kötelezettségeiket - az eddigi lehetőségek megtartása mellett, akár otthonról – bankkártya, illetve internetbank, valamint a személyes megjelenéssel járó ügyintézés során pedig bankkártya használatával is teljesíthetik.

Bővebben...
 
Felhívás a képviseleti jog gyakorlásáról
2017. augusztus 04. péntek, 00:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása Vám Főosztálya főosztályvezetője által kiadott
7024/2017. felhívás
a képviseleti jog gyakorlásáról

Tájékoztatom, hogy szükségessé vált tisztázni, hogy az uniós vámjogszabályok szerinti képviselő jelölhet-e ki további személyt arra, hogy az uniós vámjogszabályok alapján helyette járjon el képviselőként.

Előzetesen az alábbiakat szükséges meghatározni: az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 2013. október 9-i 952/2013/EU Európai Parlament és Tanács rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) 170. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy vám-árunyilatkozatot bármely olyan személy benyújthat, aki az árura vonatkozóan az árunyilatkozatban kért vámeljárásra irányadó rendelkezések alkalmazásához megkövetelt valamennyi információt biztosítani tudja. Az e rendelkezésnek megfelelő személy számára határozza meg a Vámkódex 18. cikke azt a lehetőséget, hogy képviselőt jelöljön ki. Képviselőt az említett cikk alapján csak a vámjogszabályok által megállapított cselekmények és alakiságok elvégzésére lehet kijelölni, így további képviselő kijelölésére (képviselet továbbadására) nem.

Bővebben...
 
Emmi: megkezdődhet az emelt összegű háziorvosi rezsitámogatás kifizetése
2017. augusztus 02. szerda, 00:00

A kormány döntése értelmében június elsejétől minden területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi praxis havi 130 ezer forinttal kap többet rezsitámogatásként. A plusztámogatást a háziorvosok az év hátralévő részére és jövőre is megkapják - írták a közleményben.

Bővebben...
 
7002/2017/JFO felhívás a jövedéki adó alóli mentesség alkalmazásában az alkohol teljes denaturálására vonatkozó eljárások kölcsönös elismeréséről szóló 3199/93/EK rendelet módosításáról szóló 2017/1112 Bizottsági végrehajtási rendeletének hatálybalépésérő
2017. július 31. hétfő, 00:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Központi Irányítása Jövedéki Főosztály főosztályvezetője által kiadott

7002/2017/JFO felhívás

a jövedéki adó alóli mentesség alkalmazásában az alkohol teljes denaturálására vonatkozó eljárások kölcsönös elismeréséről szóló 3199/93/EK rendelet módosításáról szóló 2017/1112 Bizottsági végrehajtási rendeletének hatálybalépéséről.

Bővebben...
 
K&H: az agrárvállalkozások nem használják ki a hatékonyságnövelés lehetőségeit
2017. július 27. csütörtök, 00:00

A vállalatok közel fele (47 százaléka) használ hatékonyságnövelő eszközt, megválasztásuk azonban nem minden esetben jelent jó irányt, hiszen a hatékonyságnövelés kulcsa nem kizárólag a kiadások lefaragásában és az erőteljesebb termelésben rejlik - hangsúlyozta a közleményben Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője. Legalább ilyen fontosnak nevezte a technológiafejlesztést, a humánerőforrás tudásszintjének növelését és a mérethatékonyságot is.

Bővebben...
 
Felhívás az aktív feldolgozást lezáró újrakivitelről
2017. augusztus 07. hétfő, 00:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása Vám Főosztálya főosztályvezetője által kiadott
7025/2017. felhívás
az aktív feldolgozást lezáró újrakivitelről.

Bővebben...
 
Cégkapu
2017. augusztus 03. csütörtök, 00:00

A cégtörvény módosításának következtében a gazdálkodó szervezeteknek - a cégeknek és egyéb szervezeteknek - kötelező az elektronikus elérhetőségüket bejelenteni a Rendelkezési Nyilvántartásba vagy közhiteles nyilvántartásokba. Ezáltal a cégekkel való kommunikáció teljes mértékben megváltozik, a hivatalok és intézmények már Cégkapu-címükön is elérhetik a cégeket.

Bővebben...
 
Tovább nőtt az üzemanyagok kiskereskedelmi forgalma
2017. augusztus 01. kedd, 00:00

Tovább bővült a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi forgalma az idei első fél évben 2016 azonos időszakához képest - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára Budapesten, a szervezet sajtótájékoztatóján.

Bővebben...
 
Csökkent az érdeklődés az euró bevezetése iránt a cseh kisvállalkozók körében
2017. július 28. péntek, 00:00

A nagyvállalatok, különösen a kivitelre termelők számára egyértelmű, hogy az euró bevezetése lényegesen megkönnyítené életüket, számos adminisztratív és pénzügyi munkától megszabadulhatnának, s könnyebb, átláthatóbb lenne a cégek, a termékek és az árak összehasonlítása is - vonták le a következtetéseket a felmérés készítői. A nagyvállalatok döntő többsége öt éven belül szeretné bevezetni az eurót Csehországban.

Bővebben...
 
NGM: folytatja a kormány a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítését célzó programját
2017. július 26. szerda, 00:00

A kormány célja a modern elektronikus fizetési módok elterjedésének ösztönzésével a hazai fizetési infrastruktúra modernizálása, a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, továbbá a túl magas szintre emelkedett készpénzállomány csökkentése - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára a közlemény szerint.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 195

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Fehér Kálmánné
Fehérné Veronika

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Pécs-Baranyai Kereskedelmi É... Pécs-Baranyai Kereskedelmi És Iparkamara
dr. Kéri István

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Kauker és Társa Hús és Hú... Kauker és Társa Hús és Húskészítmény Kereskedelmi Betéti Társaság
Kauker Gábor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Szántó & Mikó Építészek ... Szántó & Mikó Építészek Kft.
Mikó László

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető


Marketing
Vezetői túlélőcsomag
Gazdaság
Adómentő
HR
Menedzser egészség