Új törvény: Meddig várhatnak a tőkeemeléssel a kft-k? |
2013. október 10. csütörtök, 00:00 | |||
Már most látható néhány lehetőség arra nézve, hogy hogyan lehet időt nyerni a kft-k jövőre esedékes kötelező tőkeemelésével kapcsolatban. A 2014 márciusában hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) értelmében a kft-k minimális jegyzett tőkéjének összege a korábbi 500 ezer forintról 3 millió forintra emelkedik. Fontos kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, amelyek még a jelenlegi szabályozást követve alacsonyabb jegyzett tőkével alakultak. Vagyis ha például előre tudható, hogy szükség lesz a székhely áthelyezésére, vagy a társaság nevének módosítására, akkor arra érdemes már a jövő év márciusa előtt sort keríteni, ha a tagok nem tudnak, vagy nem akarnak egyúttal tőkét is emelni. Nem árt azonban azzal is tisztában lenni, hogy az üzletrész átruházása, vagy új ügyvezető, új felügyelőbizottsági tag, vagy új könyvvizsgáló kijelölése a társasági szerződés módosítását nem feltétlenül igényli. Ezeket az adatokat elegendő akkor átvezetni a társasági szerződésben, mikor egyéb változás miatt van szükség a módosításra. Forrás: Világgazdaság Online
|