Budapest, vidék, külföld? – Alacsony a pályakezdők mobilitási hajlandósága Nyomtatás
2010. április 07. szerda, 03:00
04_07hr1Alacsony a pályakezdők mobilitása, tízből nyolcan választják a szülőhelyüket a költözéssel szemben - derül ki a Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30-as felméréséből. Munkavállalási szempontból egyedül Közép-Magyarország, azon belül leginkább Budapest a vonzó célpont a megkérdezett vidékiek több mint 60 százaléka számára. Azonban ha egy vidéki a fővárosban végezte tanulmányait, akkor a legritkább esetben megy vissza a szülőhelyére egy állás miatt. A külföldi munkalehetőségeket viszont már jóval szívesebben választják a frissdiplomások. A munkaadók körében végzett felmérés alapján a KarrierStart TOP 30 azt is bemutatja, hogy a valóságban mit kínálnak a vállalatok kezdő munkatársaiknak – így objektív képet mutat a legjobbakról.

Ünnepélyes keretek között kihirdették azon 30 cég listáját, melyek a legjobb választást jelenthetik a pályakezdőknek. A Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30 elkészítésének alapját képezte az a 36.000 pályakezdő körében készített kutatás, melyből kiderül, hogy a megkérdezettek miként vélekednek az egyes iparágakról, munkaadókról, illetve azok vonzóságáról.
A válság következtében most még nehezebb munkát találni a friss diplomával rendelkező fiataloknak, mint korábban. Az új generáció mobilitási hajlandósága a tapasztalatok szerint átalakult, mivel korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy a fővárosból a munka kedvéért vidékre költözzenek, az utóbbi évben pedig ez többször előfordult. Az állások közül kevésbé válogatnak, a legfőbb szempont, hogy elkezdhessenek dolgozni.

Külföldre már jóval szívesebben mennek a frissdiplomások: kétharmaduk minimum néhány hónap erejéig kipróbálná magát az országhatárokon kívül. Minden ötödik pályakezdő akár három évre vagy többre is kimenne. Kiugró mértékben kívánkoznak külföldre a budapestiek, különösen a Corvinus, a Műegyetem, a Semmelweis Egyetem és az IBS hallgatói közül. Később azután magasabb fizetési igényekkel térnek vissza, s az országhatáron belül ragadt társaiknál jóval többen vágynak közülük vezetői pozícióra. Ugyanakkor feltehetőleg eleve az ambiciózusabbak próbálják ki magukat a határokon túl, s a visszatérőknek nyelvtudásuknak köszönhetően is jobb az alkupozíciójuk.

A Figyelő KarrierStart TOP 30 lista (www.karrierstarttop30.hu)
A Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30 lista 11 iparág legjobb vállalatait tartalmazza. A kérdőíves kutatás során kiderült, hogy a megkérdezett mintegy 36.000 fiatal miként vélekedik az egyes iparágakról és munkaadókról, illetve azok vonzóságáról. A kutatás segítségével a munkáltatók pontos képet kaphatnak a friss diplomások elvárásairól (fizetés, előrelépés, stb.) is. A vizsgálat alapján tíz pályakezdő közül hat a vonzó fizetést jelölte meg, mint a számára egyik legfontosabb szempontot munkahelyválasztás során, ezzel tehát a fizetés toronymagasan vezet – olyan tényezőket előzve meg, mint a szakmai fejlődés, vagy az emberközpontúság. Az egyes területeket tekintve a felmérésből az is kiderül, hogy az egyik legnépszerűbb és legvonzóbb iparág a pénzügyi szféra, mely jellemzően a magas fizetések, a szakmai fejlődés és a vonzó karrier ígéretét hordozza a felmérésben résztvevők szerint, ugyanakkor sokan kötik hozzá az emberközpontúság, valamint a kihívást jelentő feladatok hiányát. A másik legvonzóbb terület az IT szektor, amely esetében a magas fizetés mellett a pályakezdők kiemelték a kihívó, izgalmas munkavégzés és a szakmai fejlődés lehetőségét, de sokan vélték úgy, hogy az IT/telekom cégek karrier és csapatmunka terén is átlagon felüli lehetőségeket kínálnak. A szféra egyetlen említésre méltó negatívuma a fiatalok szerint az, hogy az itt megkövetelt munkamorál a magánélet kárára mehet. A kevésbé ismert és népszerű területek közé az energiaipar és a gyógyszeripar tartozik. Utóbbi annak ellenére nem tartozik a kedveltek közé, hogy a frissdiplomások szerint a gyógyszeripar szereplői kiemelkedően sikeres cégek, és szinte minden tekintetben az átlagosnál jobb lehetőségeket kínálnak.
Összességében elmondható, hogy a pályakezdők által legismertebb területek azok, melyekkel nap, mint nap találkoznak (kereskedelem, pénzügyi szolgáltatók, IT/telekom, gyártás és kereskedelem, autóipar, élelmiszer- és dohányipar, FMCG szektor). Az ismertség pedig jellemzően előfeltétele a vonzóságnak.
A Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30 felméréssel kapcsolatos további információk, érdekességek a Figyelő 2010. március 25-én megjelent számában olvashatóak.

Forás: Front Page Communications
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.