A magyar munkavállalók egyre stabilabbnak tartják munkahelyüket Nyomtatás
2017. augusztus 17. csütörtök, 00:00

Az MTI-nek eljutatott közlemény szerint a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe az előző év azonos időszakához képest 6 ponttal, 66 pontra emelkedett 2017 nyarán. A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak állásuk hosszú távú stabilitásában.


Iskolai végzettséget tekintve 69 ponttal továbbra is a diplomások alkotják a legbizakodóbb csoportot, ezt követik 66-65 ponttal a legalább érettségivel, illetve szakmunkás végzettséggel rendelkező munkavállalók.
A közleményben felidézték, hogy míg 2015 nyarán 37, egy évvel később 40, idén áprilisban pedig 47 pont, addig idén nyáron 44 pontot ért el a skálán az az érték, amely azt mutatja a munkavállalók saját megítélésük szerint milyen könnyen találnának új munkahelyet, ha állásukat elveszítenék.
Arra is rámutattak, hogy a férfiak 65 százaléka, a nők 71 százaléka érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye. A diplomások körében ez az arány 70, míg a fővárosban élőknél 75 százalék.
Lakóhely szerinti bontásban a budapestiek és a falvakban élők a legoptimistábbak 67-67 ponttal, őket követik a városokban élők 66 ponttal. Mindhárom csoportban nőtt a bizalmi index 2016 hasonló időszakához képest, a fővárosban 2, a városokban 6, míg a falvakban élők körében 10 ponttal.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.