Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvánosságra hozatala Nyomtatás
2018. január 22. hétfő, 00:00

Az állami adó- és vámhatóság a honlapján a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik vagy amelyek tekintetében végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.


Az említett adatok mellett az állami adó- és vámhatóság a honlapján a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozata ellen a közigazgatási bíróság előtt pert indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor. Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli. A be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listája itt http://hirlevel.nav.gov.hu//data/cms328145/WEBRE_Be_nem_jel._fogl._2017._dec._adatokkal_gongy._2018.01.16.xlsx
található.

Felhívjuk az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.) 82. § (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése értelmében kizárólag az tartozik a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők közzé, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

 

 

  • ismételten,
  • a korábbival azonos és
  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt
  • sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

 

 

Az ismételt mulasztást úgy kell érteni, hogy a közzétett és az előzményi mulasztás (ami egyébként lehet, hogy már nem szerepel az első listán) jogerőssé és végrehajthatóvá válása egymáshoz képest két éven belül van.

Előzőekre tekintettel az állami adó- és vámhatóság 2018.01.01-től külön nyilvánosságra hozza a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján szereplő adózók közül azokat, akik az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. A nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező adózók listája itt http://hirlevel.nav.gov.hu//data/cms448109/WEBRE_Nem_rendezett_munkaugyi_kapcsolatokkal_rend.adozok_2017.nov.adatokkal2018.01.03.xlsx
található.

 

Forrás: NAV

 

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.