Jobb, ha az állam nem én vagyok Nyomtatás
2010. július 19. hétfő, 03:00

Lépéselőny/Cégvezetés: Állami cég és magáncégSoha nem volt kétségem felőle, hogy a magántulajdonban működő vállalkozások – mivel rá vannak kényszerítve – összehasonlíthatatlanul hatékonyabbak, mint az állami cégek vagy a közintézmények (tisztelet a kivételnek). Mai tapasztalataim csokorba gyűjtötték mindazokat a pontokat, amikre magánvállalkozóként is érdemes figyelni, nehogy „elállamiasodjon” a cég!


1. Honlap

Egy hivatalban kellett ügyet intéznem, és az Interneten felmentem a honlapjukra, hogy tájékozódjam: mik a teendőim, hol van ügyfélszolgálatuk, mikor van nyitva, és így tovább. Addig ment a dolog, hogy megtaláltam a honlapjukat, de ott már mire eligazodtam, és eljutottam a kívánt információkig, bizony megszenvedtem. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen ügyet akart intézni, és nem is volt különleges kérés, mégis nehezen találtam hozzá adatokat.

Az Ön honlapja gyorsan és egyértelműen tájékoztatja célpiacát, megtalálják rajta a keresett terméket / szolgáltatást, a hozzá kapcsolódó lényeges információkat és a kapcsolatteremtési lehetőségeket Önökkel?

2. Telefon

Ezt követően – biztos, ami biztos – fel akartam hívni őket, hogy tényleg el tudom-e intézni mindezt ott, és valóban akkor vannak-e nyitva, mint ami ki van írva (korábban szereztem rutint benne, hogy egy állami hivatalnál biztosra kell menni, ha nem akarok időt, és benzint pazarolni). Azt szinte fel sem vettem, hogy fel sem vették a telefont hosszú percekig, majd foglalt volt, majd újra nem vették fel… Viszont, amikor vonalvégre kaptam egy ügyintézőt, a kelletlen stílus elgondolkoztatott. Azoknak az időknek elvileg már a hivatalokban is régen vége, amikor az eladó vagy hivatalnok volt az úr, és szegény vevő / polgár örülhetett, ha leereszkedtek hozzá. Elvileg, mondom, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy egyes boltokban, vendéglátóhelyeken és intézményekben még mindig szívességet tesznek az ott dolgozók a betérőnek azzal, ha elvégzik a munkát, amiért ott vannak. Ezt éreztem a telefonban is, majd miután megkérdeztem, tényleg 4-ig vannak-e ott, még kaptam egy kis feddést, miszerint igen, de jóval előtte érjek már oda, nehogy rá kelljen húzniuk…

Önnél mit tapasztal egy új vevő jelölt: lelkes, segítőkész hozzáállást, érzi, hogy alig várják, hogy segíthessenek neki, vagy alig éri el Önöket, és akkor is inkább kellemetlenül érzi magát, hogy információt kér?

3. Portás, recepció

Odaérve a hivatalba értem el az ügymenet csúcspontját: a portás bácsi viszonylag hamar a bizalmába avatott, amíg vártam (azt meg sem említem, hogy 8 ügyintézőből egy ablaknál ült éppen valaki, mégis 15 percbe telt, míg sorra kerültem). Rövid idő elteltével – és jó néhány k-val és b-vel kezdődő, 14 éven aluliaknak nem való szó kíséretében – megosztotta velem, milyen rosszul keres, bármikor kirúghatják, és így tovább. Eltekintve attól, hány káromkodással fűszerezte nekem (ne felejtsük: ÜGYFÉL voltam épp) mondandóját, azt gondolom, semmi közöm nem volt mindehhez, és nem azt a képet alakította ki bennem, hogy egy jól működő szervezetben fogom intézni dolgomat.

Önnél a porta, a recepció mennyire mutat jól, mennyire felkészült, kulturált, a szemnek és a fülnek is kellemes módon fogadja a vendégeket, ügyfeleket? Bár ezen szinte a legkönnyebbnek tűnik spórolni, el sem tudja képzelni, mennyire negatív hatással van a bevételekre és ügyfélszerzésre, ha ezek az elsődleges frontvonalak vevőtaszítóan vannak kialakítva…

4. Ügyintézés hatékonysága és kedvesség

Ezek után fel voltam készülve rá, hogy maga az ügyintéző kelletlen lesz, hogy húzom a drága idejét, és ne adj’ Isten pontatlan is. Az utóbbi bejött, bár gyorsan és kedvesen korrigált, de az előbbiben kifejezetten kellemesen csalódtam. Rendkívül kedvesen és gyorsan intézte ügyemet, kellemes légkört teremtett, és mindent elintézett, amire szükségem volt. Csillagos ötös, főleg az előzőek után!

Önnél mennyire gyorsan és pontosan kapja meg az ügyfél azt, amiért érkezett? Vannak viták a kiszállításnál, a raktárban, esetleg a szolgáltatást adó munkatársai és az értékesítők között? Ha igen, ez mind annak a jele, hogy ügyfeleket és profitot veszít éppen: azokat az üzleti partnereket, akiket nagy nehezen – és esetleg az előzőekben felsorolt minden akadály ellenére – sikerült elcsábítani, ne úgy kezelje, mint egy házsártos öreg házastársat, aki „már úgyis megvan, minek küzdeni érte”! Ezen múlik cége jövője: ha meg tud nyerni, és főleg megtartani új vevőket, komoly haszonra tesz szert. Ha saját igazát (és a nem hatékony cég létét) igazoló módon vevőire próbálja hárítani kockázatát, kárát, stb., abból vita és piacvesztés lesz.

Persze tudom én, az állami hivataloknak – jelen állás szerint – nem kell megküzdeniük értünk, hiszen nem tudunk máshova menni, máshol ügyet intézni. Mégis jó a párhuzam, hiszen még jobban megvilágítja, mikre MUSZÁJ nekünk, vállalkozóknak saját ügyfeleinknél, piacunkon odafigyelni!


Németh Zoltán

Lépéselőny Virtuális Irodaház

A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora

Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partnerkeresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.