PwC: optimistábbak a vezérigazgatók Nyomtatás
2017. január 26. csütörtök, 00:00

Bár a vezérigazgatók világszerte érzik a globális kockázatok növekedését, bizakodóak a saját cégük, illetve a világgazdaság növekedési kilátásait illetően - derül ki a PwC 20. globális vezérigazgató felméréséből.


A PwC MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a felmérésben megkérdezett vezérigazgatók 38 százaléka (2016-ban 35 százaléka) nagyon bizakodóan nyilatkozott cége bevételeinek növekedési kilátásairól a következő 12 hónapra, ezzel párhuzamosan 29 százalékuk (2016-ban 27 százalékuk) arra számít, hogy a világgazdaság növekedése 2017-ben gyorsulni fog.
A felmérés 2016 szeptembere és decembere között történt, 79 országból 1379 vezérigazgató részvételével.
A davosi Világgazdasági Fórumon nyilvánosságra hozott eredmények azt mutatják, hogy noha a cégvezetők bizakodóbbak a kilátásokat illetően, továbbra is aggódnak a gazdasági bizonytalanság, a túlszabályozás, és az alapvető fontosságú szakemberek hiánya miatt. A protekcionizmustól a vezérigazgatók 59 százaléka tart világszerte.
A felmérés szerint a vezérigazgatókat három dolog foglalkoztatja leginkább ebben az évben: a digitális világ kihívásainak megfelelő munkaerőt biztosító HR- és technológiai stratégia; a cégeikbe vetett bizalom megőrzése az egyre inkább virtuális interakciókra épülő világban; és a globalizáció előnyeinek minél szélesebb körű kiterjesztése, még több társadalmi szerepvállalás és megoldásra törekvő együttműködés révén.
A vezérigazgatók értékelik a globalizáció előnyeit a tőke, az emberek, az áruk és az információ szabad áramlásának elősegítése szempontjából, ugyanakkor megkérdőjelezik, hogy ennek volt-e pozitív hatása a gazdagok és a szegények közötti szakadék csökkentésében, illetve a klímaváltozás hatásainak mérséklésében.
"A cégvezetők optimizmusa világszerte nő, ideértve az Egyesült Királyságot és az Egyesült Államokat is, ahol a vezérigazgatók a Brexittel, illetve a Trump-kormányzattal kapcsolatos negatív előrejelzések ellenére is bizakodóbbak cégük bevételeinek idei növekedését illetően" - mondta Bob Moritz, a PwC globális vezetője a közlemény szerint.
A PwC idei felmérése szerint a befektetők körében egyre kedveltebb országok az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság, míg Brazília, India, Oroszország és Argentína iránt a korábbi évekhez képest csökkent a lelkesedés.
A vezérigazgatók több mint fele (a 2016. évi 48 százalékkal szemben 52 százalék) tervez létszámbővítést a következő egy évben. A munkaerő-felvétel tekintetében leginkább az Egyesült Királyság, Kína, India és Kanada vállalatvezetői tűztek ki ambiciózus célokat. Az egyes ágazatokat tekintve a legnagyobb létszámbővítést az eszközkezelés (64 százalékuk), az egészségügyi ellátás (64 százalék) és a technológia (59 százalék) területén működő cégek vezetői, a legkisebb mértékűt pedig a kormányzat és állami szektor vezetői tervezik.
A kutatásban részt vevő üzleti vezetők csupán 16 százaléka tervezi teljes munkaerő-állományának csökkentését, és a vezérigazgatók szerint a munkakörök 80 százalékát valamilyen módon érinteni fogja a technológiák alkalmazása, illetve az automatizálás hatása - derül ki a felmérésből.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.