Fordulópontjához érkezik a magyar mezőgazdaság Nyomtatás
2017. május 31. szerda, 00:00

Stratégiai cél a mezőgazdasági gépgyártás támogatása, a fejlesztésében jelentős potenciál rejtőzik, ezért az Irinyi Terv kiemelt területein belül külön szakstratégiában foglalkozik az ágazattal - hangsúlyozta Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese budapesti sajtótájékoztatóján – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.

Nagy István egy hazai felmérés eredményét ismertetve elmondta a „beruházási klíma” Magyarországon nagyon jó, mivel a megkérdezett gazdálkodók 87 százaléka tervez beruházást 2020-ig, azaz tízből majdnem kilenc gazdaságban várható fejlesztés. Ez számottevő mértékű növekedést mutat a megelőző ötéves időszak adatához képest - tette hozzá.


A miniszterhelyettes kiemelte, hogy a 160 milliárd forintos élelmiszeripari gépberuházás realizálódásával a magyar mezőgazdaság fordulóponthoz érkezik. A kész és félkész termékek gyártásának előtérbe kerülésével jelentősen növekedhet az agrárium jövedelmezősége - fejtette ki. Nagy István arról is szólt, hogy 300 milliárd forintos élelmiszeripari fejlesztési alap nyílt meg, amely többek között hűtőházak, feldolgozó üzemek megvalósulását is segíti. Mindezek pedig jelentősen javítják a gazdák jövedelmezőképességét.

Kiss Attila Hajdúböszörmény polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2017. augusztus 11-13. között a hajdúsági városban ismét megrendezik a Hajdúsági Expót és Traktorhúzó Európa Kupát. Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke bejelentette, hogy a szervezet európai tagságot kapott, ami egyedülállónak számít Kelet-Európában. A 2011-ben létrejött Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület célja a magyarországi traktorhúzás népszerűsítése mellett a mezőgazdasági gépészet, a traktorok világának népszerűsítése.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.