Eldőlt: minden vállalkozásnak kötelező lesz a kamarai díj Nyomtatás
2014. június 02. hétfő, 00:00

Kötelező lesz a kamarai tagság, így döntött így döntött tegnap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közgyűlésén. A résztvevők egy tartózkodás mellett elfogadták azt a vitaanyagot, amely szerint az 5 ezer forint kötelezően fizetendő tagdíj lesz. Parragh László, az MKIK elnöke korábban azt nyilatkozta lapunknak: az emberek összekeverik a kötelező regisztrációt és az önkéntes kamarai rendszert. A regisztráltak most nem vehetnek igénybe minden szolgáltatást, csak a tagsággal rendelkezők, ezen szeretnének változtatni.


A küldöttek egyetértettek abban, hogy a kötelező regisztrációs rendszert úgy kell átalakítani kötelező tagsággá, hogy a jelenlegi vállalkozói terhek ne növekedjenek, a mostani hozzájárulás pedig a kötelező tagdíj lenne. Az MKIK cserében bővíti feladatait, és minden vállalkozás azonos színvonalú, számon kérhető szolgáltatást kapna.

Nem volt egyetértés a többi napirendi pont tárgyalása során. A küldöttgyűlésen éles vita alakult ki a területi kamarák önállóságával és a nagyvállalati kör képviseletével kapcsolatban – tájékoztatta lapunkat Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, aki kihangsúlyozta: a küldöttgyűlés Parragh előterjesztését nem támogatta, szóbeli kiegészítését vitaanyagként elfogadta.

A budapesi szervezet nem támogatja az MKIK centralizáló törekvését. A BKIK elfogadhatatlannak tarja az „egy tag-egy szavazat” elvének megváltoztatását, mert annak eltolása a multik felé aránytalanságokhoz vezetne. Az MKIK javaslata szerint ugyanis ez a működési elv a multinacionális cégek javára mozdulna el. „Az egy tag-egy szavazat elv megtartása mellett a képviseleti rendszer gazdasági súly szerint épüljön fel” – ez áll az indítványban. A BKIK már a május 22-ei közgyűlésé után kijelentette, ebben nem támogatja az országos szervezetet ebben a kérdésben.

Parragh László szerint a kötelező tagdíjat legkésőbb 2016-ban vezetnék be, addig marad a hozzájárulás. A tagszervezetek jövőbeni működése körül azonban további viták várhatók. A kormány a kamarával kapcsolatos változásokat az MKIK javaslatai alapján teszi meg, de a tervezet kidolgozásákor nem lehet kihagyni a fővárosi szervezet feltételeit sem. „El kell dönteni, hogy a kamara a lusta macska, vagy a tigris akcióban magatartást vegye fel” – fogalmazott Parragh.

Forrás: A. E., Világgazdaság Online
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.