KSH: Csökkentek a termelői árak a mezőgazdaságban Nyomtatás
2017. február 23. csütörtök, 00:00

2016 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 4,7 százalékkal csökkentek 2015 azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 12 százalékos csökkenéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árának 8,4 százalékos növekedéséből tevődik össze – áll a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában.


A jelentés szerint 2016 decemberében az egy évvel korábbihoz képest a gabonafélék ára 14 százalékkal, a gyümölcsök ára 1,1, a zöldségféléké 4,7 százalékkal, a burgonyáé ötödével csökkent.

Az élő állatok termelőiár-szintje 8,4, az állati termékeké 8,5 százalékkal emelkedett. A tej felvásárlási ára július óta emelkedik, decemberben literenként 90 forint volt. Ez 5 hónap alatt 36 százalékos áremelkedést jelent, ami a 2015-ös év eleji árszinttel egyezik meg.

26 százalékkal nőtt a vágósertés ára, így az elmúlt két év legmagasabb árszintjét érte el, de így is a 2013. évi átlagár alatt maradt. A KSH adatai szerint csökkent viszont a vágóbaromfi ára, egy év alatt 2,7 százalékkal.

2016. január–decemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára 5,7, az élő állatok és állati termékeké 0,6 százalékkal csökkent. A zöldségfélék 2,7, a gyümölcsök 4,3 százalékkal kerültek kevesebbe. A vágósertés ára 5,2 százalékkal nőtt. A tej árának az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedése nem tudta kompenzálni a 2016. év eleji mérséklődést, így éves szinten 6,2 százalékkal csökkent.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,1 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,9 százalékos növekedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése a műtrágyák árának 11, az energia és kenőanyagok árának 6,1, illetve a takarmányok árának 1,3 százalékos csökkenéséből, valamint a növényvédő szerek árának 1,4, továbbá az állatgyógyászati termékek árának 1,6 százalékos növekedéséből tevődött össze.

A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 3,2, míg a gépberuházásoké 1,1 százalékkal volt magasabb.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 97,7 százalék volt.

Forrás: Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.