Bírságcsökkentéssel ösztönözi az okozott károk mérséklését a versenyhivatal Nyomtatás E-mail
2018. január 12. péntek, 00:00

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével a fogyasztóknak okozott károk mérséklését, a fogyasztók kártalanítását - hívta fel a figyelmet a GVH közleményében. A kartell és erőfölényes ügyekben már évekkel ezelőtt bevezetett engedékenységi program és egyezségi eljárás kedvezményein kívül nagymértékű bírságcsökkentésre számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek jogsértésük negatív hatásait részben vagy egészben orvosolják, különös tekintettel a fogyasztók kártalanítására.

Ilyen helyzetekben a fogyasztók teljes körű kártalanítására fordított összeg levonható a bírság összegéből, a részleges kompenzáció pedig a bírság mérséklését eredményezheti - írták. Példaként említették, hogy legutóbb a Vodafone - egyebek mellett - a fogyasztóknak felajánlott jóvátétel biztosításával több mint felével, 200 millió forintra tudta csökkenteni a rá kiszabott bírság összegét.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a GVH hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi szabályok megsértésekor a vállalkozások akár az előző évi nettó árbevételük 10 százalékáig terjedő bírságot is kaphatnak.

A versenyhivatal bírságcsökkentéssel ösztönzi a vállalati megfelelési programok bevezetését is. Fogyasztóvédelmi ügyekben akár a bírság korlátlan enyhítésével járhat, ha egy vállalkozás jogi véleményt kér reklámkampánya elindítása előtt. Kartell és erőfölényes ügyekben 7-10 százalékos bírságcsökkentést ad a GVH attól függően, hogy a megfelelési program működése nyomán egy vállalat megszünteti-e részvételét a jogsértésben, illetve szolgáltat-e bizonyítékot a GVH-nak egy esetleges későbbi eljárásban.
A GVH ügytípustól függően 5-20 százalékos bírságcsökkentéssel ösztönzi a megfelelési programok vállalását is az eljárásokban. A hivatal a jogsértés beismerését, a bizonyítékok szolgáltatását is bírságcsökkentéssel honorálja, ennek mértéke fogyasztóvédelmi típusú ügyekben 20-30 százalék is lehet - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Müki Labor Mûanyag Vizsgál... Müki Labor Mûanyag Vizsgáló És Fejlesztõ Korlátolt Felelõsségû Társaság
Ille Attila Attila

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Offi-Ház Hotel Kft.
Offenbächer Tünde

Tubus Gyártó és Kereskedelm... Tubus Gyártó és Kereskedelmi Kft.
Nagy Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Namaba Kft.
Kovács József