KPMG: az idén sok cégfelvásárlási tranzakció várható Magyarországon Nyomtatás
2018. március 02. péntek, 00:00

Az elmúlt két évhez hasonlóan az idén is sok cégfelvásárlási tranzakció várható Magyarországon, küszöbön áll a Telenor eladása, és ha ez az idén lezárul, akkor megdőlhet a magyar cégfelvásárlási rekord 2018-ban - közölte a KPMG tanácsadó cég az MTI-vel.


A tájékoztatás szerint a nemzetközi vállalati felvásárlásokat regisztráló Mergermarket adatai alapján tavaly Magyarországon 32 darab 5 millió dollárt meghaladó értékű cégfelvásárlási tranzakció zajlott le. Ez mindössze eggyel kevesebb, mint az utóbbi 10 évben rekordnak számító 2016-os adat.

A közleményben kiemelték, az elmúlt években egyértelműen azok a cégfelvásárlások uralták a piacot, amelynek mindkét oldalán magyar résztvevők álltak.

Ennek egyik oka a KPMG szerint, hogy mára kialakult egy nemzeti tőkés réteg, amely akár hitelek nélkül is képes megmozgatni 1-3 milliárd forintot, ha olyan célpontot talál, amely jól illeszkedik a meglevő portfóliójába.

Emellett visszatértek a hitelezési piacra a bankok is, amelyek hiteleznek ingatlan-, illetve cégfelvásárlási projekteket, ami növeli a befektetők mozgásterét. Az eladói oldalon a magas árak teremtik meg a kínálatot a tranzakciókhoz, és ez feltehetőleg így marad 2018-ban is - írja közleményében a KPMG.

A külföldi tőkebeáramlással kapcsolatban rámutattak: az egyirányú, befelé irányuló tőkemozgások kora már a 2000-es évek elején befejeződött. A külföldi tőke célpontjai ma már nem annyira működő vállalkozások, mint inkább zöldmezős beruházások, illetve kereskedelmi ingatlanok. Ez 2010 után néhány nagy gyár építésében nyilvánult meg, az utóbbi időben pedig a logisztikai és irodapiaci beruházásokban érhető tetten.

 

Forrás: MTI

 

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.