A tőzsdei forgalom szerint vége a válságnak! Nyomtatás
2010. április 02. péntek, 03:00

04_02gazd2A válság lezárultára utalhat, hogy a tőzsdei forgalom már a krízis előtti szinteket is meghaladja - azaz a befektetők vásárolnak, optimistán tekintenek a jövőbe.



Most márciusban magasabb forgalmat mértek a tőzsdén, mint korábban bármikor, a BÉT azonnali részvénypiacán tevékenykedő brókercégek összesen 1340 milliárd forintnyi üzlet megkötéséről számoltak be. (Eddig 2007-ben regisztrálták a legmagasabb márciusi forgalmat, akkor a tranzakciók összértéke 1233 milliárd forint volt). Az ilyen fokú vásárlási kedv a válság végére utalhat, s a lelkesedés az árfolyamok alakulásán is jól tükröződött. A BUX a 22 ezer pont alatti szintekről egy hónap leforgása alatt közel 13 százalékkal magasabbra emelkedett, valamennyi vezető részvény drágult.

A legjobb hónapot az OTP tudhatta maga mögött, a bankpapír - duplikált - forgalma meghaladta a 920 milliárd forintot, azaz a teljes forgalom több mint kétharmadát ez az egyetlen részvény adta. A hónap legjobb befektetése címet is az OTP mondhatja magáénak, papírjainak ára 24 százalékkal emelkedett, azaz a pénzintézet teljes értéke 376 milliárd forinttal növekedett egyetlen hónap alatt.

A második legmagasabb, valamivel 160 milliárd forint alatti forgalmat a Mol papírjai generálták, az olajcég részvényei eközben 12 százalékkal drágultak. A Telekom jegyzése 10 százalékkal nőtt, a menedékpapírnak számító Richter viszont az optimista hangulatban nem találja helyét, kurzusa alig 2 százalékkal kúszott feljebb.

Az 1340 milliárdos forgalomhoz (mely duplikált adat, egy ügyletet ugyanis az eladó és a vevő brókercég is bejelent) 544 ezer darabos kötésszám tartozott, azaz az átlagos ügyletnagyság valamivel meghaladja a 2,4 millió forintot. Tekintve, hogy az februárban csak 1,96 millió forint volt ez az értéke, azaz a tranzakciók mérete bő 20 százalékkal nőtt, miközben a BUX csak 13 százalékkal emelkedett a nagybefektetők súlyának növekedésére, vagy a növekvő kockázati éhségre enged következtetni.

A brókercégek közül 298 milliárdos forgalmával ezúttal is az Erste bonyolította a legtöbb üzletet az azonnali részvénypiacon, azaz a cég nagyjából az ügyletek 22 százalékában vett részt. A második legnagyobb forgalmat a Concorde, a harmadikat a Cashline mondhatta magáénak. A BÉT-en márciusban debütáló lengyel Ipopema látványos rajtot vett, 79 milliárdos forgalmával rögtön a brókerrangsor hatodik helyére ugrott. (A cég vezetője lapunknak korában úgy nyilatkozott, céljuk, hogy bekerüljenek a top három cég közé).

A származékos piacon is az Erste vitte a prímet, a részvényhatáridőknél a Budacash, a BUX-határidőknél a KBC tudta megcsípni a második helyet.

Forrás: Napi Gazdaság
www.napi.hu

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.