Stallone, avagy az üzleti partnerkeresés titka Nyomtatás
2010. június 24. csütörtök, 04:14

Lépéselőny/Marketing: Silvester StalloneMi köze Sylvester Stalloné-nak az új vevők megszerzéséhez? Több, mint elsőre gondolná: a sztár története példát mutat minden üzleti partnerkereső számára is.


Álomgyár

A születése óta szájsérülése révén hátrányos helyzetűként nevelkedett sztár egyetlen igazi álma az volt, hogy filmszínész lesz Hollywoodban. Ettől még az sem riasztotta vissza, hogy nem tudott eleinte rendesen beszélni, illetve hogy egész élete során kicsúfolta környezete. Ez az álom hajtotta előre akkor is, amikor komoly magánéleti és megélhetési gondokkal küzdve járt meghallgatásról meghallgatásra.

1500 nem

Elmondása szerint Stallone akkor sem adta fel, amikor egymás után kereste meg az ügynökségeket, és 1500-szor hajították ki az utcára. 1500 „NEM” után is hajtotta előre, hogy lesz még olyan, aki majd IGEN-t mond. „Ez még gombócból is sok” – tartja a mondás, szerintem viszont ennél jóval többről van szó. Összeszámolta már, Ön hány nemmel és kifogással kellett megküzdjön vállalkozása építése során?

Happy end és a tanulság

Végül, miután már mindenét elzálogosította, eladta, felélte, mindenki a közvetlen környezetéből beszámíthatatlannak tartotta, áttört a jég. A Rocky forgatókönyvének megírása, és a főszerep elhozta számára a kívánt, vágyott, álmodott sikert, bevételt, és mindenért kárpótoló profitot. A többi már történelem, a filmsztár olyan életet él azóta, amilyenről sokan még csak nem is álmodnak.

Mi a tanulság mindebből vállalkozóként, értékesítőként?

Kitartani minden áron, hinni magunkban és abban, amit képviselünk – ez töri át azokat a falakat, amikkel mindannyiunknak meg kell küzdenie. Higgyen magában, és ne adja fel soha, és bárhol tartson is most az üzlet, fel fog lendülni!


Németh Zoltán

Lépéselőny Virtuális Irodaház

A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora

Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketingképzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e-mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.