Marad az EVA, de vajon kiknek? Nyomtatás E-mail
2011. november 17. csütörtök, 06:50

11718dfoffxyynv

Valószínűleg sok vállalkozónak elveszi a Kormány a kedvét az evázástól. A tervezet 37-40%-os adómérték már olyan nagy, hogy akiknek van költségük, azoknak már nem éri meg az eva körben maradni. Költsége meg mindenkinek van, számba kell venni a lehetőségeket a körülmények figyelembe vételével, s azok esetleges adóvonzataival együtt.

Alapvetően a bevétel nagysága, áfa alanyisága és a valóságban is felmerülő költségek aránya döntheti el, hogy érdemes e esetleg visszamenekülni a társasági adó adózása alá. Persze akkor már nem beszélhetünk az adminisztráció csökkentéséről, ami az elsődleges célja volt magának az új adónem bevezetésének.

Az is ismert az illetékesek előtt, hogy ez az egyszerűbb nyilvántartás – bár ez is csak a bevétel nyilvántartó Bt-ék és egyéni vállalkozók esetében valósult meg – elsősorban a kisvállalkozások adminisztrációjának megkönnyítését célozta. Sajnos pont a bevétel nyilvántartó betéti társaságok kilépése az eva alól kissé bonyolultabb, mert könyvvizsgálói ellenjegyzés szükséges a jelenlegi törvények szerint az új adózási környezetben a nyitó mérlegére.

Szakmai vélemény, hogy az igazi vállalkozók menekülni is fognak a megnehezített adózású eva alól, valószínűleg csak azok maradnak, akik adóoptimalizálásra használták eddig is ezt az adózási lehetőséget egyik cégüknél.

Várhatóan a magasabb adókulcs sem hoz majd több eva adót az államnak a kilépők miatt, de több társasági adóra sem számíthatnak a jelenlegi szabályok szerint, annak alacsony mértéke miatt. Az eva előleget negyedévente kell megfizetni, társasági adót a kicsik csak a következő év május végén fizetik meg. Tehát a kevesebb is később érkezik meg az államkasszába. Osztalék kifizetése meg a társaságoknak nem kötelező a tárgyévi eredmény után, tehát nem kell leadóznia, bármikor rendezhető később is.

Várjuk a parlamenti szavazás eredményét, hogy a végleges adatokkal már érdemben számolni lehessen.

Forrás: Adószabászat.hu

A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partnerkeresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhelyválasztás) a magyar adózás, adórendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

GALLUS Kft.
Szabó Enikõ

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Konrád-Marketing Kft.
Ser Lajos

Dr. Metzing Kft.
Metzing Ferenc

Greleger Kft.
Bakos Eszter