KPMG: a tőzsdei cégeken túl a startupok is örülhetnek az IFRS beszámoló alkalmazására készülő jogszabálynak Nyomtatás
2014. november 27. csütörtök, 00:00

Nemcsak a tőzsdén szereplő a nagy cégek, de a külföldi tőkebevonást tervező startupok is örülhetnek, amiért a kormányzat lehetővé kívánja tenni, hogy a nemzetközi számviteli sztenderdek (IFRS) szerint beszámolót készítő cégeknek ne kelljen a magyar előírások szerint is elkészíteni beszámolójukat - közölte a KPMG az MTI-vel.


Az üzleti tanácsadó cég szerint a márciusra ígért jogszabály jelentős költségektől mentesítheti e cégeket.
Amellett, hogy a kétféle beszámoló elkészítése jelentős költséggel és leterheltséggel jár, a külpiacra lépéshez nélkülözhetetlen az IFRS alkalmazása, hiszen a potenciális befektetők abból tájékozódnak. Az alapvetően adózási szempontokat szem előtt tartó magyar számvitellel szemben ugyanis az IFRS a gazdaság változásait jobban követő, folyamatosan változó rendszer, így jobban tükrözi a cég valóságos folyamatait - fejti ki a közleményben Rakó Ágnes, a KPMG számviteli tanácsadó csoportjának vezetője.
A szakértő szerint az IFRS alkalmazása sok olyan cég számára is jobb megoldás lehet a magyar beszámolónál, amely eddig nem is gondolt erre. Az IFRS ugyanis teljesen más szemléletet képvisel, az így elkészített beszámoló jobban felhívja a figyelmet a problémákra, és jobban jelzi a cég előnyeit is.
Rakó Ágnes szerint jórészt alaptalan az a félelem, hogy az így vezetett könyvekkel nehezebb lesz eleget tenni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) beszámolási előírásainak, az adótörvények egy része ugyanis már most sem a számvitelben kimutatott számokra épít.

Forrás: MTI
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.