Tájékoztatás a vámszakmai képviseleti jogosultságok Egységes Képviseleti Adatlapon (EGYKE adatlap) történő bejelentésének lehetőségéről Nyomtatás E-mail
2016. augusztus 30. kedd, 00:00

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a NAV az állami adó- és vámhatóság előtti állandó képviseleti jogosultság bejelentésére egységesen az Egységes Képviseleti Adatlapot (EGYKE) adatlapot rendszeresíti. Ez azt jelenti, hogy az adózók, valamint a vámhatósággal kapcsolatba kerülő ügyfelek, amennyiben állandó jelleggel nem kizárólag saját maguk, hanem valamely képviselőjük (törvényes képviselőjük vagy állandó meghatalmazottjuk/megbízottjuk) útján kívánnak eljárni, akkor a képviselő személyét az EGYKE adatlapon jelenthetik be a NAV-hoz.


A fentiek alapján tehát a 2016. évtől kezdődően a NAV-nál kizárólag egy adatlap szolgál majd valamennyi típusú, az állami adó- és vámhatóság előtt elektronikus úton vagy személyesen, illetve papíralapon intézhető ügy képviselő általi intézésének bejelentésére, azaz

az adóügyekre;
a vámügyekre;
a jövedéki ügyekre;
a rendészeti tárgyú ügyekre;
a szerencsejátékkel kapcsolatos ügyekre, illetve
a telefonon keresztül intézhető ügyekre

egyaránt.

Tájékoztatjuk a vámmal, jövedékkel vagy rendészeti igazgatással kapcsolatos ügyek miatt bejelentéssel hozzánk forduló ügyfeleinket is, hogy az EGYKE adatlap első esetben papíralapon bármely NAV ügyfélszolgálaton benyújtható. Amennyiben a korábban már az EGYKE adatlapon bejelentett képviseleti adatokban történik változás (ideértve a képviseleti jogosultság megszűnésének esetét is), ezen változás bejelentésére – amennyiben a képviselő legalább egy elektronikus ügy (pl. valamely jövedéki bevallás vagy fémkereskedelmi bejelentés) esetében rendelkezik képviseleti jogosultsággal, elektronikus úton (az ügyfélkapun keresztül) van lehetőség. Az adatlap benyújtásával kapcsolatos szabályokra az EGYKE adatlap kitöltési útmutatója részletesen is kitér.

Az adózók, illetve ügyfeleink törvényes képviselői részére továbbra is, immár a fenti ügykörökkel kibővítetten áll rendelkezésre az ügyfélkapun keresztül elérhető eBEV portálon az állandó képviseleti jogosultság bejelentésére szolgáló elektronikus felület, mely online módon teszi lehetővé a bejelentési folyamat elvégzését.

Az EGYKE adatlap 2016. január 6-ától elérhető változata, valamint a kitöltési útmutatója a NAV honlapján pdf. formátumban letölthető, tartalma megismerhető.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az új EGYKE adatlap rendszeresítésével egyidejűleg megszűnnek az alábbi adatlapok:

R01 számú adatlap: bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz
R02 számú adatlap: bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő meghatalmazás visszavonásáról
R03 számú adatlap: bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő együttes jóváhagyási jog érvényesítéséről
R04 számú adatlap: bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő együttes jóváhagyási jog visszavonásáról

Összegezve a fentieket, az adózással kapcsolatos ügyek tekintetében a 2015. július 17-én rendszeresített EGYKE adatlap érdemben nem változik, azon kizárólag a jobb áttekinthetőség érdekében strukturáltuk át az egyes ügyeket oly módon, hogy immár

külön lapon szerepelnek azon elektronikus ügyek, melyek űrlaphoz nem köthetőek (pl. folyószámla adatok elektronikus lekérdezése), illetve
külön lapon szerepelnek azon elektronikus ügyek, melyekhez konkrét elektronikus űrlap (pl. valamely bevallási vagy bejelentési nyomtatvány) tartozik, továbbá
külön lapon szerepelnek azon ügyek, melyek személyesen vagy papíralapon (is) intézhetőek.

Az EGYKE adatlapon ugyanakkor jelentős változás, hogy a fenti kategóriáknál kibővült a vámmal, jövedékkel és rendészeti igazgatással kapcsolatos ügyekkel/űrlapokkal.

Forrás: NAV
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

KROC Kft.
Vaskó Zsuzsanna

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
CZ & H Kft
Nagy Tímea

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Lipka Bt.
Lipka Attila

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
A-Delfin Kft.
Petz Rita

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető