Felhívás a kulturális javak forgalmának engedélyezéséhez kapcsolódó szervezeti változásokról Nyomtatás E-mail
2017. július 13. csütörtök, 00:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetője által kiadott 7021/2017. felhívás
a kulturális javak forgalmának engedélyezéséhez kapcsolódó
szervezeti változásokról

Tájékoztatjuk a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2017. június 9-én a Hivatalos Értesítő 27. számában kihirdetésre került a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2014. (VII. 23.) MvM utasítás módosításáról  szóló 19/2017. (VI. 9.) MvM utasítás (a továbbiakban: utasítás).


Az utasítás alapján 2017. június 10-től a Miniszterelnökség szervezeti felépítése megváltozott, mely érinti a kulturális javakkal kapcsolatos feladatellátást (védettség, kiviteli engedélyezés, lopott műtárgyak stb.). A kulturális javakkal kapcsolatos hatósági és hivatali feladatok továbbra is a kulturális örökség védelméért felelős miniszter (Miniszterelnökséget vezető miniszter)  hatáskörébe tartoznak.

A szervezeti változás eredményeként 2017. június 10-től a kulturális javak forgalmához kapcsolódó hatósági és engedélyezési feladatokat a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Hatósági Főosztálya látja el (június 10-ig e feladatokat a Miniszterelnökség Műtárgyfelügyeleti Hatósági Főosztálya végezte).

A 2017. június 10-e előtt a Miniszterelnökség Műtárgyfelügyeleti Hatósági Főosztály által a kulturális javak kiviteléhez kiállított engedélyek és műtárgykísérő igazolások a lejáratukig érvényesek, azok elfogadhatók a 2017. június 10-e után kezdeményezett vámhatósági eljárások során. A 2017. június 10-e után kiállított kiviteli engedélyek és műtárgykísérő igazolások változatlan formai és tartalmi elemekkel, a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Hatósági Főosztály megnevezésével és a bélyegzőjével kerülnek kiállításra.

Miniszterelnökség Örökségvédelmi Hatósági Főosztály elérhetősége a következő:

székhely: 1113 Budapest, Daróczi u. 3.

honlap: http://oroksegvedelem.gov.hu/mutargyfelugyeleti-iroda

telefon: 06-1-430-6021, 06-1-430-6014

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Forrás: NAV

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

magánvállalkozó
Déry Erika

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Szivárvány-Favorit Kft.
Tetrányi Károlyné

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Dunakenyér Sütõipari és Ke... Dunakenyér Sütõipari és Kereskedelmi Kft.
Adorján Enikõ

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
H-BEK Építõipari Kft.
Dósa György György

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető