Jövőre már az őstermelőknek is a NAV készíti az adóbevallást Nyomtatás E-mail
2017. november 07. kedd, 00:00

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a személyijövedelemadó-bevallást – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.

Mint ismert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly nagyjából négymillió ember személyijövedelemadó-bevallását készítette el a rendelkezésére álló információk alapján. A kormány a tervek szerint szeretné még több adózó adminisztrációs feladatait megkönnyíteni, így minden olyan bevallás kitöltését átveszi majd a hivatal, amit csak átvehet. Ehhez azonban a meglévő rendszer továbbfejlesztésére van szükség, ami több lépésben, több területen valósulhat meg.

Ez lehetővé teszi majd, hogy megvalósuljon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslata, amely szerint 2018-tól a mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készíti el a dokumentumot. Ez nagyjából 350 ezer embert mentesít a bevalláskészítés kötelezettsége alól.

Az Országgyűléshez benyújtott indítvány emellett arról is rendelkezik, hogy jövőre a munkáltatók válláról is lekerül az szja-bevallás készítésének terhe, mivel a NAV minden adatot megkap a munkáltatóktól, ezek alapján a hivatal kiállíthatja a dokumentumot.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Wyxabo Kft.
Szabó Józsefné

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
AG Union Kft.
Nagy Józsefné

Eb-Mex Kft.
Losonczi Lajosné

Agro Lehel Kft.
Kiss János