A jogkövető magatartásról

Az ár és idő szemszögéből vizsgálva

Mindannyiunk előtt ismert, hogy mindennek ára van, így a jogérvényesítésnek – azaz áttételesen – a jogkövető magatartásnak is. A dolog így is van rendjén, hiszen nem is várható el senkitől, hogy díjazás nélkül végezze munkáját.

A jogérvényesítés díja az igazságszolgáltatásban az illeték, amelynek megfizetését követően – további törvényi feltételek megléte esetén - mozdul meg az állami apparátus, hogy „igazságot”, vagy írom inkább így: „jogot” szolgáltasson.

Jogos, vagy annak vélt igényét persze kevésbé „civilizált” és jogszerű úton is érvényesítheti a sérelmet szenvedett fél, ekkor azonban ő is a jogtalanság talajára téved azzal együtt, hogy tettének morális alapja nehezen kikezdhető, hiszen őt magát is jogellenesen érte a sérelem.

A jogbiztonság követelménye, mint az állam és a társadalom létének talán legfőbb igazolása mégis arra inti az állam polgárait, a társadalom tagjait, hogy az állami struktúrán belül keressék igazukat. A jogkövető polgárokat azonban rendre csalódás éri.
A csalódás nem elsősorban az ítélkezés eklektikusságából, hanem sokkal inkább annak lassúságából fakad. Az üzleti életben minden egyes napnak (sőt órának) jelentőssége van, így egy három-négy év alatt megszületett jogerős ítélet (,hogy extrémebb példát ne hozzak), a (jog)bizonytalanságot támogatja, hiszen a jogerőig függő helyzet van. (Az egyetemen úgy oktatják: a jogot nem feltétlen az igaz érdekli, hanem a végleges). A késedelmes jogerő pedig csak olyan kötelezettet talál, akinek már semmilye sincsen, így az ítélet végrehajtása is eredménytelen lesz, annak költségét ilyenkor pedig a végrehajtást kérő nemcsak előlegezi, hanem végül viseli is.

A korábban ezen az oldalon megjelent „Csőd- és felszámolási eljárás a gyakorlatba” írásomban foglaltakat újra és újra igazolja az élet, ami könnyen vezethet az „alternatív igényérvényesítés” elterjedéséhez. Amennyiben ugyanis az állam nem tudja biztosítani a jogbiztonság /a jogszerű követelés eredményes érvényesítése/ társadalmi igényét, az „igény” meg fogja találni a saját útját, a jog megkerülésével a biztonság rovására. Azaz mindenki úgy szerzi vissza a sajátját, ahogy tudja.

Bíró kollégám jegyezte meg egyszer, hogy: „a jogi szabályozás és a jogalkalmazás nem feltétlen a jogkövető magatartást tolerálja”. Sajnos azt kell, mondjam általában igaza van. Ameddig ugyanis a jogellenességhez kisebb hátrány fűződik, mint amit jogkövetés előnye nyújt, a jogbiztonság terén nem várhatunk változást.

Szerintem az időtényező nemcsak az „üzletben”, hanem a perben is kulcskérdés. Aligha van bármelyikünknek – kivéve minket, akik ezt a szakmát választottuk - 6-8-10 éve az életéből arra, hogy egy adott per kapcsán eméssze fel a saját idegeit, összes idejét és pénzét, pedig sajnos ma ez a tipikus: az időveszteség „joghátránya” jelenleg a jogkövető terhére esik.
A „tisztesség” (jogkövetés) ára ebből a szempontból igen borsos, hiszen nem általában drága vagy olcsó valami. A legdrágább – kerüljön bármennyibe is -, ha semmit sem kap az ember a pénzéért… A „valami” pedig itt nem a pernyertesség öröme, hanem „a dolog és a pénz tényleges visszakerülése”, amelyre minél tovább kell várni, annál kevesebb örömet okoz, gyakran nem is az eredeti peres feleknek, hanem majdan a jogutódjaiknak…

Jogbiztonságot tehát szerintem akkor nyújt majd az állam, ha időben is valós alternatívájátnyújtja az „egyéb úton történő igényérvényesítésnek”. Jelenleg – úgy látom – más a helyzet, de talán egyszer ebben a kérdésben is érdem változást tapasztalhatunk.

Dr. Tokár Tamás
ügyvéd
www.tokar.hu

Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →