Hírek a 2009. évi adóváltozásokról Nyomtatás
2008. szeptember 23. kedd, 18:10

Az Országgyűlés portájáról

Az Országgyűlés portájáról


Évek óta nem volt ilyen, hogy már szeptemberben körvonalazódtak az adótörvények változásai, mert rendszerint csak decemberben láttak eddig napvilágot.

A kormány döntését követő egyeztetések eredményeként a természetbeni juttatások tervezett 11 százalékos adója nem került be a tervezetbe. Tehát marad adó és járulékmentes a természetbeni juttatás.

A jövő évi, az Országgyűléshez pénteken benyújtandó adóváltoztatások tervezete nyomán összességében 205 milliárd forinttal csökken az adóterhelés, ennek harmada a lakosságnál, kétharmada a vállalkozásoknál jelentkezik.
Másik változás, hogy 2009. április 1-je után a munkáltatót terhelő járulék, havi 140 ezer forintos jövedelemig négy százalékponttal csökken.

A személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsának sávhatára évi 1, 7 millióról 2 millió forintra emelkedik.
A 16 százalékos társasági adó mértéke januártól 18 százalékra emelkedik, de a 4 százalékos különadó pedig megszűnik. A társasági adókedvezményeket pedig jól megnyirbálják, hiszen csak azok a társasági adókedvezmények maradnak, amelyek a foglalkoztatáshoz köthetők.

S a sok-sok kósza hírt megalapozva változik a cégautók adóztatási szabálya, bár még sok homályos pontja van. Az adó mértéke a gépkocsi bekerülési árának hét százaléka, amelyből levonható a súlyadó értéke, és az értékcsökkenés első két évben 10-10, a további években öt százalékos mértékben. Ugyanakkor minden további nyilvántartási kötelezettség, például útvonal-nyilvántartás, megszűnik.
A házipénztár szabályozása változik: januártól az árbevétel 1, 2 százaléka (havi átlagos állomány alapján), illetve 500 ezer forint túllépése esetén lép életbe szankció.

Azok a magánszemélyek, akiknek éves jövedelme nem lépi túl a 3, 4 millió forintot, és   lakásfelújítási, betegápolási körben áfás számlával rendelkeznek, az évente visszaigényelhető 100 ezer forintos adókedvezmény keretén belül érvényesíthetik ezt a visszatérítést.

Várjuk az Országgyűlés által jóváhagyott változások végleges megjelenését, ami után feltehetőleg most is számtalan értelmezési problémánk merül fel. A gyakorlatban a szakemberek próbálják a törvényalkotók szándékát megfejteni, s feltenni azokat a kérdéseket, amik megválaszolása egyértelművé teheti a homályos pontokat

Forrás: Adószabászat

Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!



Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →





 





A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.