Egyszerűsödhetne a TEÁOR-bejelentés Nyomtatás
2008. október 15. szerda, 18:10

Egyszerűsödhetne a TEÁOR-bejelentés

 Javaslatok a statisztikai kód (TEÁOR) bejelentésére
irányadó hatályos szabályozás egyszerűsítésére

1. A TEÁOR kódok jövőbeli alkalmazására – figyelemmel az 1893/2006./EK rendeletben foglaltakra – a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve, kizárólag a vállalkozások működésével összefüggő statisztikai számbevétel céljából kerülhet sor.   


2. Az adóhatóság részére a vállalkozás az üzleti tevékenységét (legyen szó főtevékenységről vagy egyéb, a vállalkozás által gyakorolt tevékenységről) a TEÁOR kódnak megfelelő részletezettséggel – elektronikus úton, számára tényleges adminisztratív terhet nem okozó módon – legyen köteles továbbra is bejelenteni, tekintettel arra, hogy az adóhatóság ellenőrzési funkciójához elengedhetetlen a cégek tevékenységének egzakt ismerete.   


3. A cégtörvény módosításával el kell törölni azt az előírást, miszerint ha a gazdasági társaság alapítói ún. szerződésmintát alkalmaznak, úgy kötelesek a főtevékenységet TEÁOR részletezettséggel meghatározni. A jövőben megszűnik a cégjegyzékben a főtevékenység TEÁOR kódjának kötelező rögzítése is.


4. Az egyéni vállalkozásról szóló törvény és kormányrendelet módosításával biztosítani kell, hogy a jövőben az egyéni vállalkozói igazolvány és az egyéni vállalkozót regisztráló nyilvántartás ne tüntesse fel a statisztikai kódot illetve szakmakódot.


5. A cégek és az egyéni vállalkozók különböző célú kérelmeire, pályázati nyomtatványaira vonatkozó jogszabályi mintákból a TEÁOR feltüntetését előíró szabályokat hatályon kívül kell helyezni.  


6. A cégek és az egyéni vállalkozók részére kiadásra kerülő hatósági engedélyek ne tartalmazzák a jövőben a TEÁOR-ra való utalást.  Emellett, a kidolgozásra kerülő törvény általános érvénnyel is rögzítse, hogy a TEÁOR rendszerszerű módosítása önmagában nem ad okot, jogi alapot a vállalkozás számára korábban jogszerűen kiadott hatósági engedély felülvizsgálatára, módosítására, bevonására.


7. A TEÁOR kódok átfogó, rendszerszerű megváltozása (vagyis ha az uniós szabályozás módosul) a cégek és az egyéni vállalkozók számára többlet adminisztratív terhet nem okozhat. Ha nem kerülhető el a vállalkozások ez okból történő nyilatkozattétele, úgy ennek az adóbevallás teljesítésével egyidejűleg, a hatóság által kellő időben rendelkezésre bocsátott elektronikus nyomtatványon, költség és illetékmentesen tehessenek a jövőben eleget.


A jelenlegi függő helyzet úgy kerüljön feloldásra, hogy a vállalkozások a 2009-ben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg nyilatkozzanak főtevékenységük TEÁOR kódjáról. Az információnak a KSH részére történő átadásáról az adóhatóság lenne köteles elektronikus úton gondoskodni.


8. Azok a vállalkozások, amelyeket az elmúlt hónapokban a TEÁOR kód módosulása folytán joghátrány ért (pl. a statisztikai kód változása miatt az egyébként érvényes hatósági engedély visszavonására vagy az engedély hatályának szűkítésére került sor), az elfogadásra kerülő törvény hatálybalépését követő 90 napon belül illetékmentesen kezdeményezhessék a hatósági aktust megelőző állapot helyreállítását.


9. A TEÁOR kódra vonatkozó szabályozás kidolgozását úgy kell ütemezni, hogy az legkésőbb 2008. novemberében hatályba léphessen. A számviteli beszámolókra és a TEÁOR-ra vonatkozó törvényi szintű változások – lévén részben azonos jogszabályok módosítása válik szükségessé – megvalósítását egy előterjesztésben, egy törvényjavaslat keretében kell kidolgozni.


Forrás: IRM


Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!



Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →





 





A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.