Katonás cafetria Nyomtatás
2009. január 27. kedd, 05:10

fizetés helyett cafeteria

A HR Portal értesülései szerint a fegyveres szervek hivatásos állományánál cafeteria rendszert vezetnek be, amelynek célja a 13. havi illetmény elvonása következtében történő keresetkiesés valamilyen mértékű kompenzációja, materiális juttatások formájában történő visszapótlása.

A TMRSZ honlapján fellelhető közlemény és a HR Portal értesülései szerint a fegyveres szerveknél (a hivatásos szolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó törvény hatálya alá tartozók körében, akik esetében hasonló juttatások vannak, mint a köztisztviselőknél) most cafeteria rendszert vezetnek be, amelynek célja tehát a 13. havi illetmény elvonása következtében történő keresetkiesés valamilyen mértékű kompenzációja, materiális juttatások formájában történő visszapótlása.




Tóth Gábor, az SZMM Munkaügyi Kapcsolatok és Bérpolitikai Főosztály főosztályvezetője is megerősítette ezt az információt: mivel például az IRM megállapodott a szakszervezetekkel, így náluk valószínűleg a közeljövőben cafeteria rendszert vezetnek be. Ennek kidolgozására január 31-ig kaptak időt a szakemberek - számolt be a főosztályvezető.

Marad a közszolgák kompenzációja Nem kell hozzányúlni a közszférával kötött bérmegállapodáshoz - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Szerinte a súlyosbodó gazdasági helyzet ellenére sincs ok arra, hogy a Közszolgálati Sztrájkbizottsággal egy hónapja kötött kompenzációs megállapodást újragondolják, a benne foglaltak tarthatók.

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke kedden vetette fel, hogy a kormánynak felül kellene vizsgálnia a közszféra 13. havi bérével kapcsolatos decemberi álláspontját. Szerintük a kormány a parlament megkerülésével fordított 120 milliárd forintot a 13. havi bérkiesés kompenzációjára. Éleződő konfliktus a köz- és versenyszféra között Bérstop és a 13. havi illetmény felfüggesztése sújtja a közszférát. De versenyszférában sem rózsás a helyzet, hiszen nem kötelező érvényű az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ajánlása szerinti 3-5 százalék körüli bérfejlesztés, ráadásul egyelőre annak is örülni kell, ha nem bocsátják el az embert.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője kijelentése sem segíti a két szféra kapcsolatát: szerinte ugyanis többek között a 13. havi illetmény elvételének kompenzációja, s a közszféra fizetéseinek a 4,5 százalékos emelése borította föl a költségvetést.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője ezt cáfolva nyomatékosította: nincs 4,5 százalékos bérfejlesztési megállapodás a közszférában.

A közszolgák bére nem, hogy nem emelkedik, összességében nominálisan is csökken. (A 180 ezer forintnál nem többet keresők továbbra is megkapják a 13. havi fizetésüket, ám kompenzáció néven. Az e szint fölött keresők csak 15 ezer forintot kapnak.). Az SZDSZ követelése a bérstopról tehát már meg is valósult, sőt túl is teljesült - közölte a SZEF elnöke.

Tovább a teljes cikkhez →

Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.