Jövőre már minden harmadik adózó szja-bevallását az adóhatóság készítheti el Nyomtatás
2015. november 16. hétfő, 00:00

Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan - közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


Az az 1,6 millió adózó élhet a lehetőséggel, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, semmilyen kedvezményt nem érvényesítenek és nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. Az érintett magánszemélyeknek azon a nyomtatványon, amelyet munkáltatójuktól kapnak idei jövedelmükről, egy jelöléssel kell 2016. január 31-ig nyilatkozniuk, hogy felhatalmazzák az adóhivatalt a bevallás elkészítésére. Ezen felül nincs egyéb kötelezettségük az szja-bevallással kapcsolatban. Amennyiben 2016. január 31-én a magánszemélynek nincs munkáltatója, ezt a nyilatkozatot közvetlenül a NAV-nak is megteheti. Természetesen valamennyi magánszemélynek lehetősége van adója 1+1 százalékának felajánlására munkáltatóján keresztül, vagy közvetlenül az adóhivatalnak papíron, illetve elektronikus úton megküldött nyilatkozattal - olvasható a válaszban.

A NAV által készített bevallás ügyfélkapus bejelentkezés után megtekinthető, és ha annak tartalmával nem ért egyet az adózó, önellenőrzéssel módosíthatja. Az elkészített bevallásról kizárólag azok kapnak közvetlenül tájékoztatást a NAV-tól, akiknek visszaigényelhető, vagy befizetendő adójuk keletkezik, de külön kérésre a NAV bárkinek megküldi szja-bevallását papír alapon.

Az adótörvények számos adó-, illetve adóalap-kedvezményre (első házasok-, családi-, súlyos fogyatékos-, lakáscélú hitel-, tandíj) nyújtanak lehetőséget. Akik ezeket igénybe vehetik, azok szja-bevallásukat továbbra is a megszokott formában, illetve munkáltatójuk segítségével nyújthatják be.

Forrás: Magyarorszag.hu
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.