Tájékoztató a 2016. januárjától elérhető NAV egységes elektronikus folyószámla lekérdezéssel kapcsolatos tennivalókról Nyomtatás
2015. november 23. hétfő, 00:00

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) minden – a nyilvántartása szerinti vagy csak adószakmai, vagy csak vámszakmai folyószámla-hozzáférési jogosultsággal rendelkező – állandó meghatalmazottat értesített 2015. október folyamán arról, hogy milyen változások várhatók az elektronikusan biztosított folyószámla-információkkal kapcsolatban.


Az értesítés jelentős számú állandó meghatalmazottat, valamint ennél számosabb, általuk képviselt adózót érintett. Az egyszerűbb ügyintézés elősegítése, illetve az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében, valamint az ügyfelek által tett javaslatokkal egyetértve a Nemzetgazdasági Minisztérium jogszabály-módosítási javaslatot fogalmazott meg, melyet az Országgyűlés ma elfogadott.

E törvény értelmében az állami adóhatóság által vezetett adófolyószámla, valamint a vámhatóság által vezetett, a vámokkal és nem közösségi adókkal és díjakkal kapcsolatos folyószámla tekintetében elektronikus vagy személyes ügyintézésre jogosító meghatalmazások 2016. január 1-jétől az állami adó- és vámhatóság által vezetett egységes adószámlával kapcsolatos elektronikus vagy személyes ügyintézésre is kiterjednek, kivéve, ha az ügyfél a meghatalmazást visszavonja.

A javaslat elfogadásával az állandó meghatalmazottak számára minden további adminisztráció nélkül biztosított lesz 2016. január 1-jét követően a folyamatos folyószámla-hozzáférés.

A meghatalmazó aktív közreműködése csupán abban az esetben szükséges, amennyiben a továbbiakban nem kívánja meghatalmazottja számára a kibővített hozzáférési lehetőséget biztosítani.

Ekkor az elektronikus felületen biztosított folyószámla-hozzáférési jogosultságot az erre a célra rendszeresített EGYKE adatlapon van lehetőség visszavonni.

Felhívjuk továbbá szíves figyelmüket, hogy az eddigiekben benyújtott EGYKESZ adatlapon bejelentett meghatalmazást hivatalunk nyilvántartásba vette, azzal ügyfeleinknek további teendője nincs.

Segítő közreműködésüket és együttműködésüket köszönjük!

Forrás: NAV
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.