Szja-bevallás: ügyelni kell a részletekre is Nyomtatás
2016. április 19. kedd, 00:00

Március végéig mintegy 890 ezer adózó maga nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, több mint 300 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében és mintegy 220 ezren töltötték ki a bevallási nyilatkozatot, ami 2016 újdonságaként adóhatósági adómegállapítást jelent. A hibásan érkezett bevallások nagy részét már javította a hivatal, bizonyos hibákhoz azonban az ügyfelek közreműködése szükséges – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Dr. Kis Péter András adószakmai szóvivő.


A NAV az első három hónapban érkezett bevallásokban előforduló, többségében egyszerű tévesztéseket hivatalból, az egyéb hibákat az ügyfelek közreműködésével már javarészt javította.

Az szja-bevallások jellemző hibái:

•a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás

•a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím

•nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni);

•a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok hiányosak

•a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.

A www.nav.gov.hu/szja/szja új aloldalán – amit eddig mintegy 100 ezren kerestek fel – elérhető Általános Nyomtatványkitöltő program segít a hibák elkerülésében, illetve javításában. Sőt, bizonyos adatokat, az alapadatok megadása után önállóan kiszámol. Az elektronikusan kitöltött nyomtatvány az Ügyfélkapun át pillanatok alatt továbbítható a NAV-hoz. A kitöltő program az „Szja-bevallások letöltése egyszerűen” menüpont alatt néhány kattintással letölthető és telepíthető.

Akinek még nincs Ügyfélkapuja, a NAV ügyfélszolgálatain soron kívül regisztrálhat. Ehhez a személyes okmányokon túl egy működő e-mail címre és egy jelszóra van szükség. A sorban állást elkerülhetik azok, akik a központi ügyfélszolgálatokon Ügyfélkapu ügyintézésre időpontot foglalnak.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.