Megkezdődtek a nyári idegenforgalmi fogyasztóvédelmi ellenőrzések Nyomtatás
2016. június 13. hétfő, 00:00

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a vendéglátóhelyek, idegenforgalmi szolgáltatók betartsák a szabályokat. A fogyasztóvédelmi hatóság célzott ellenőrzéseket tart annak érdekében, hogy a belföldi vendégek és a külföldi turisták időtöltése gondtalan legyen - tudatta az OBJEKTÍV Hríügynökséggel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.


A nyári idegenforgalmi szezonban, június 6-ától folyamatosak az ellenőrzések elsősorban a fesztiválokon és különböző rendezvényeken. Az ellenőrzések egyebek mellett kiterjednek az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra és az árfeltüntetésre.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelő helyettes államtitkár kiemelte: „A mindenkori fogyasztóvédelmi politikának magas szintű védelmet kell biztosítania valamennyi fogyasztó számára, ezen belül is külön figyelmet fordítunk a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, kevésbé tudatos fogyasztókra, kiemelten a fiatalkorúakra”.

Az ellenőrzések további helyszínei a strandok, élményfürdők, wellness és gyógyturisztikai létesítmények, a különböző gasztronómiai, szabadidős és kulturális rendezvények, az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő vendéglátó-ipari egységek.

A hazánkban nyaralók védelmét szolgáló hatósági ellenőrzések mellett a tárcának és a fogyasztóvédelmi hatóságnak a külföldön vakációzó magyarok védelme is fontos. A nyári szabadságolások alkalmával ugyanis sokan utaznak repülővel külföldre, foglalnak szállást vagy bérelnek gépjárművet. Ezért elengedhetetlen, hogy az utazók tudjanak arról, milyen jogaik vannak, hova fordulhatnak, ha külföldi vállalkozással szemben merül fel valamilyen problémájuk az üdülés során.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által működtetett Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) a fogyasztói jogokról szóló tájékoztatás mellett ingyenes érdemi és jogi segítséget nyújt a magyar fogyasztóknak, ha valamely másik uniós tagállamban, Izlandon vagy Norvégiában honos vállalkozással, szolgáltatóval kapcsolatban van panaszuk. Többek között a légiközlekedéssel, a vasúti vagy buszos utazással, az autóbérléssel, a külföldi szállásfoglalással, a szállás minőségével, a külföldön vásárolt termékekkel összefüggő garanciális jogok érvényesítésében való közreműködésért érdemes a központhoz fordulniuk. Az EFK-val az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen és a www.magyarefk.hu honlapon lehet felvenni a kapcsolatot.

A fogyasztóvédelemért felelős fejlesztési tárca és a hatóság bízik benne, hogy az ellenőrzések pozitív eredménnyel zárulnak és elősegítik a hazai és a külföldi pihenni vágyók nyugodt és kellemes időtöltését.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.