További fél évig lehet kedvezőbb adózású a SZÉP-kártyára utalt összeg Nyomtatás
2020. október 29. csütörtök, 00:00

Ismételten meghosszabbodhat, 2021. június 30-ig a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártya) utalt összeg szociálishozzájárulásiadó-mentessége.


Eredetileg az idén, június végéig a SZÉP-kártyákra érkező összegek után a munkavállalónak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kellett megfizetnie, az akkor még 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adót nem (az adó mértéke mostanra 15,5 százalékra csökkent). Később ez kitolódott az év végéig, a mostani változtatás pedig további fél évre biztosítja a kedvezőbb adózást.

Ugyancsak eddig a határidőig megmarad a magasabb keretösszeg is, vagyis a SZÉP-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátás "zsebbe" 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható béren kívüli juttatásként.

Egy másik módosítás értelmében az operatív törzs jogosult dönteni az egészségügyi dolgozók több megyét érintő kirendeléséről. Az operatív törzs döntése ellen közigazgatási perben nincs helye azonnali jogvédelemnek. A bíróság a döntést helybenhagyhatja, vagy az ítélet meghozatalának időpontjára tekintettel hatályon kívül helyezheti. A vonatkozó törvény egészségügyi válsághelyzetben teszi lehetővé az egészségügyi dolgozók kirendelését más intézménybe.

 

Forrás: MTI




Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.