Szemelvények a társasági adóról szóló törvény kedvező változásaiból Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
Az adóalap és adó mértékének csökkentési lehetőségeiről

ImageCél a versenyképesség megtartása, javítása

A társasági adót érintő változásokról, az adóalap és adó mértékének csökkentési lehetőségeiről elmondható, hogy célja a versenyképesség megtartása, javítása volt.


Adóalap kedvezmény

Kedvezően változott a későbbi beruházásokra elkülöníthető, az adóalapból kivonható fejlesztési tartalék nagysága.
Évek óta élhettünk ezzel az adócsökkentő lehetőséggel, de a versenyképesség javítása érdekében a 25%-os fejlesztési tartalék mértéke 2008-tól 50%-ra emelkedett.  Az eredményből így annak 50%-a vonható ki az adózás alól, azaz valójában nem kell a tárgyévben megfizetni az arra eső adót. A kis- és középvállalkozások számára e többlet beruházási lehetőséget maximum 500 mFt-ig lehet igénybe venni.
A fejlesztési tartalék tulajdonképpen egy előrehozott értékcsökkenés a későbbi beruházásokra. Még egyszer már nem számolható el az értékcsökkenés ezekre, a beruházásokra.
Tehát az eredmény 50%-t lehet 2008-tól elkülöníteni, nevezetesen lekötött tartalékba átvezetni. Ezt a lekötött összeget beruházásra kell fordítani a lekötés évét követő negyedik adóév végéig, de a fel nem használt rész után az elmaradt adót pedig késedelmi pótlékkal együtt kell megfizetni.

Adókedvezmény

ImageSzintén kedvező változás 2008. évtől, hogy a társaságok a pozitív adóalapjuk első 50 millió forintjáig 10%-os adót fizethetnek a törvény 19. §(1) bekezdése szerinti 16% helyett, ha az alábbi feltételeknek megfelelnek:
- Nem vesznek igénybe más adókedvezményt
- Átlagos állományi létszám legalább 1 fő
- Adóalapjuk tárgy- és megelőző évben legalább a nyereség-minimum
- Rendezett a munkaügyi kapcsolataik
- Az átlagos járulékalap legalább az átlagos létszám utáni járulékminimumot eléri

Az így meg nem fizetett adó összegét lekötött tartalékba kell átvezetni, melyet, a lekötést követő 4 adóéven belül pedig az alábbiakra lehet felhasználni:
- Beruházás megvalósítására
-Munkanélküli, pályakezdő vagy megváltozott munkaképességű munkavállaló alkalmazására
-Pénzügyi intézmény hitelszerződése alapján a törlesztésre

Ha nem használja fel a törvény szerint elkülönített adó összegét határidőn belül, akkor késedelmi kamattal növelve kell megfizetni.

Forrás: Benedek Kft.

www.adoszabaszat.hu 


Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.