Olcsó húsnak hí­g a leve! Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
Ne olcsó, hanem jó könyvelőt válasszon!

ImageAPEH adóellenőrök tanácsa

A szaktudást és a technikai hátteret meg kell fizetni! Az egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok szerint az a jó könyvelő, aki a munkájáért nem kér túl sokat, viszont "elintézi", hogy kevés adót kelljen fizetni.



AZ APEH adóellenőrei azonban azokkal a könyvelőkkel dolgoznak szívesen, akik mindig elérhetőek, a megbeszélt, vagy értesítésben szereplő időpontban a képviselet igazolásával pontosan megjelennek, az iratanyag rendezett, könnyen és gyorsan áttekinthető, ezáltal a "bárki számára ellenőrizhetőség" követelményét is teljesítik. A pontosság mellett fontos még a szaktudás, a könyvelőprogram korszerűsége is, mert ezek hiányát már egy szúrópróbaszerű ellenőrzéssel is hamar megállapítják az adóellenőrök, és ezzel jelentős összegű bírságot kockáztat az adózó.

ImageA könyvelő hibájára okkal senki sem hivatkozhat, hiszen az adókötelezettség, és így a birság is egyértelműen a vállalkozót, a társaságot terheli. Ilyen esetek kivédésére előre fel lehet készülni, a könyvelővel a megbízás kezdetekor kötött, megfelelően szövegezett szerződéssel. Könyvelőváltáskor a teljes főkönyvi könyvelést el kell kérni a számlák és bizonylatok mellett, ellenkező esetben az egészet újra kell könyveltetni nem kis költséggel.

A könyvelők az iratok alapján jelenleg több mint 30 adónemre vonatkozóan készítenek bevallásokat a könyvelés mellett, ez jelentős mennyiségű munkát igényel. Fentiek miatt az "olcsójánosok" kora leáldozóban van, ezt az egyre magasabb összegben kiszabott bírságok és büntetések hatására azok is megtapasztalhatják, akik elsősorban a könyvelő részére fizetendő összegen akarnak spórolni.

Tehát ne olcsó, hanem jó könyvelőt válasszon!- tanácsolják az APEH adóellenőrök.

Forrás: Benedek Kft.

www.adoszabaszat.hu


 

 

Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőinkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

További cikkeket a témában a "Vezetői túlélőcsomag" rovatunkban olvashat →

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.