Meglévő beruházási tervekkel pályázzunk! Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
Projekt és/vagy pályázat?

Avagy mire érdemes figyelnünk, ha nemcsak pályázni, de nyerni is szeretnénk

ImageAz eddig beadott pályázatok tapasztalatai szerint még mindig sokan esnek bele abba a csapdába, hogy valódi projekt híján, pusztán a pénzszerzés miatt fabrikálnak egy fejlesztési elképzelést, nem pedig a már meglévő beruházási tervekhez vagy igényekhez próbálnak támogatást szerezni.


Image
Csakhogy a gyorsan összeállított, alapos átgondolást, szakértői véleményeket, gondosan felépített, logikus dokumentumokat nélkülöző pályázati anyagra nem adnak pénzt. Pedig pályázni érdemes, hiszen pl. az idén második félévben megjelent GOP- és KMOP-kiírásokra november, illetve december végéig lehet pályázni. Vagy a források kimerüléséig.

A kormányzati kommunikáció hónapok óta az ősszel induló pályázati lehetőségek dömpingjéről tájékoztatja az érdeklődőket. Idén júliusban öt, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon (GOP) belül és öt, a Közép-Magyarország Operatív Programon (KMOP) belül megvalósuló kiírás jelent meg. A pályázatokat november, illetve december végéig lehet benyújtani - vagy a források kimerüléséig. Általános céljuk a vállalkozásfejlesztés.

ImageVan közöttük informatikai, valamint különféle - minőség-, környezet- és egyéb - irányítási rendszerek bevezetését támogató pályázat, olyan is, amely a leghátrányosabb helyzetű településeken induló vállalkozások komplex technológiai fejlesztését és munkahelyteremtését támogatja, valamint van a nemzetközi szolgáltatóközpontok létrehozást segítő is. Ezek a pályázatok elsősorban azokat a vállalkozásokat juttatják uniós forrásokhoz, amelyek képesek és hajlandók a támogatás révén megvalósított beruházás következtében növekedni, fejlődni, ily módon az ország gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulni. Az eddig megjelent pályázatok többsége kimondottan a mikro-, kis- és középvállalatok számára született.A Regionális Operatív Programban (ROP) indított pályázati konstrukciók jelenleg elsősorban önkormányzatoknak, vállalkozóknak, közhasznú társaságoknak, nonprofit szervezeteknek.

Pályázatok informatikára

ImageInformatikai eszköz beszerzésére lehet támogatást nyerni a technológiai fejlesztésre irányuló GOP-2007-2.1.1/A pályázati kiíráson, ugyanis az eszközbeszerzés is ebbe a kategóriába tartozik. Erre olyan mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak, amelyek legalább két éve működnek, az árbevételük nő, és vállalják, hogy a beruházás utáni három évben ez tovább folytatódik. A lehetőség november 30-áig áll nyitva abban az esetben, ha a rendelkezésre álló 6 milliárd forintos keretösszeg nem merül ki korábban.

ImageAz augusztus 24-étől benyújtható pályázatok közül az e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások támogatására nyílt meg a GOP-2007-2.2.3 és a KMOP-2007-1.2.7 pályázati kiírás, amelyekre kettős könyvvitelű gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, gazdasági kamarák, érdek-képviseleti szervezetek jelentkezhetnek. A pályázat keretében minimum 3 millió, de maximum 20 millió forint támogatás nyerhető el, mértéke legfeljebb a beruházás 50 százaléka lehet. A támogatásért cserébe a pályázónak vállalnia kell, hogy árbevételén belül az e-értékesítés aránya növekszik. November 30-áig nyújthatók be ezek a pályázatok is, de az elbírálás folyamatos, így érdemes minél előbb cselekednie a pályázónak.

Pénz vállalati megoldásokra
Ugyanez a pályázói kör érintett a GOP-2007-2.2.1 és a KMOP-2007-1.2.5 jelű pályázati kiírásokban, amelyek a vállalati folyamatmenedzsment támogatását célozzák. A pályázatokat november 16-áig lehet benyújtani.

ImageKettős könyvvitelű gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók számára jelent további lehetőséget a GOP-2007-2.2.2 és a KMOP-2007-1.2.6 pályázati kiírás, amelyeken minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek bevezetésére lehet támogatást nyerni. A pályázat keretében minimum 600 ezer, maximum 1,5 millió forint támogatás nyerhető el, a támogatás mértéke a beruházás összköltségének legfeljebb 50 százaléka lehet. Ennél a pályázatnál az elbírálás automatikus, azaz csupán a jogosultságot és a formai megfelelőséget vizsgálják a támogatás odaítélése előtt.

Pályázni tehát mindenképpen érdemes – de csak megalapozott, valóban átgondolt és szakmailag megfelelően alátámasztott projekttel érdemes megmérettetni magunkat.

Forrás:Árindex Kft.
Image


Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.