Módosított pályázatok! Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
Megváltozott beadási határidők

ImageÉrdemes figyelni az NFÜ honlapját

 

Több, a regionális operatív program keretében kiírt pályázat határideje módosult, mivel az NFÜ informatikai problémákkal küzd.
Fontos, hogy azok a pályázók, akik a februári beadási határidővel számoltak, folyamatosan figyelemmel kísérjék az Ügynökség honlapját, mert szinte minden nap közzétesznek valamilyen, a pályázati kiírásokat érintő módosítást. Sok esetben maga a beadási határidő is változik – a regionális operatív program esetében február helyett áprilisig lehet beadni a pályázatokat.


 

A jelenség nem újkeletű: már tavaly is előfordultak hasonló változtatások. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében például november vége helyett csak januártól lehetett beadni a turisztikaiattrakcióval kapcsolatos fejlesztési igényeket. Az NFÜ már akkor is technikai gondokra hivatkozott – az elektronikus kitöltőprogram elkészítése csúszott.

ImageAz ügynökség szerint a beadási időpontok most is az elektromos kitöltőprogram technikai problémái miatt módosultak. Hozzáteszik, hogy a társadalmi egyeztetéseken összegyűjtött vélemények alapján gyakorta változnak a pályázatok, a pontosítás időt vesz igénybe. A kitöltőprogram kidolgozása ráadásul csak a végleges dokumentum alapján lehetséges, így gyártása csak a kiírás után kezdődik el. Az NFÜ szerint a problémák informatikai jellegűek, és több esetben csak bizonyos hardvereknél jelentkeztek, ezért a teszteléskor nem mutatkoztak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint azonban az időpontok módosítása elenyésző, és emiatt senkit nem ér hátrány.

Szakértők szerint a határidők módosulása elsősorban nem a technikai gondokkal, hanem a 2007. év végi pályázati dömpinggel magyarázható. Annyi kiírás jelent meg szinte egy időben az ÚMFT keretében, hogy a tempót sem a pályázók, sem a közreműködő szervezetek nem tudják követni. problémának, hogy a fejlesztési ügynökség kitolja a határidőket.

Előnyben a hátrányos térségek

ImageA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elismerte, hogy a társadalmi egyeztetés alatt álló vállalatfejlesztést és komplex beruházásokat támogató pályázati kiírásokban a nagyvállalatok csak akkor nyerhetnek uniós forrást, ha fejlesztéseiket hátrányos helyzetű térségben valósítják meg. Az NFÜ ígérete szerint viszont a jelenlegi konstrukciókon túl a jövőben több olyan kiírás is megjelenik a gazdaságfejlesztési operatív programban, amelyek révén a nagyvállalkozások is igénybe vehetik az uniós támogatásokat.

Forrás: Árindex Kft.
Image
 

 

Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.