A kávé jót tesz az üzletnek Nyomtatás
2009. szeptember 23. szerda, 03:00

Egy most elkészült felmérés szerint azoknak a szolgáltatóknak a forgalma, akiknél gyakorlat, hogy egy pohár kávéval vagy ásványvízzel kedveskednek kuncsaftjaiknak, könnyebb a vevők megtartása. Ezeket a vállalkozásokat természetesen nem a konkrét gesztus, hanem az általa is megjelenített vevőcentrikus mentalitás teszi sikeressé. Itthon azonban például a szépségszalonok elenyésző, mindössze 16 százaléka „látja vendégül" kuncsaftjait.


09_23_veztHazánkban ez a szokás még messze nem ilyen elterjedt, bár az üzleti életben nálunk is természetes, hogy az irodába érkezőt a fogadó fél „vendégül látja". Az ügyfélszolgálaton, a fodrásznál vagy a magánrendelőben azonban legfeljebb lejárt magazinokat olvasgathatunk, míg várunk a sorunkra.

Az emberek jelentős része nagyon jó néven venné, ha a fodrásznál, a ruházati boltban vagy a biztosítónál megkínálnák ásványvízzel vagy kávéval - derül ki a Caffé Perté legújabb nem reprezentatív hazai felméréséből. Ennek ellenére mindössze a megkérdezett szépségszalonok 16 százaléka válaszolta azt, hogy megkínálják a vendégeiket. Ugyanakkor egy szőnyegáruház tapasztalatai szerint - teszi hozzá Boda Andrea, a Caffé Perté marketing vezetője -, 10-ből kilenc ember elfogadja, ha kávéval kínálják, és aki nem, az is értékeli a figyelmességet. Az egyik budapesti olasz szépségszalonban a kávé és a víz a „szolgáltatás része", az ügyfél elégedettségében komoly szerepet játszik, hiszen az olasz kuncsaftok szinte elvárják, hogy minőségi kávéval kínálják meg őket.

Nem fér bele?
A hazai marketinggyakorlat ennek ellenére mégsem él ezzel az olcsó és hatékony lehetőséggel, a kérdést álkifogásokkal intézik el. A megkérdezett fodrászüzletek 39 százaléka nyilatkozta ugyanis, hogy a kávé ára nem férne bele az árrésbe, illetve hogy a szolgáltatás árába a kávé árát már nem tudná forgalomcsökkenés nélkül beépíteni. A fodrászok 24 százaléka továbbá úgy gondolta, hogy az efféle kínálásnak itthon nincs kultúrája.

„A konkurenseknek általában meg sem fordul a fejében ez az apró gesztus, holott ha nem is csak a kávéért jár vissza a vendég, de döntésében mindenképpen ösztönző szerepet játszik" - mondta el tapasztalatait egy kisebb magyar fodrászüzlet. S valóban, a felmérés szerint a fodrászok 21 százaléka még soha nem gondolt a kínálásra.

Természetesen itt nem csak fodrászatokról van szó - hangoztatta Boda Andrea. Sokan vennék szívesen a kínálást az autószalonban, a gumisnál, a magánorvos várójában vagy a könyvesboltban is. A megkérdezett potenciális ügyfelek - járókelők - 46 százaléka egyértelműen kijelenti, ha kapna egy jó kávét a fodrásznál vagy biztosítónál töltött idő alatt, biztosan ragaszkodna a helyszínhez, természetesen a fő szolgáltatás megfelelő színvonala mellett.

40 forint
Egy minőségi eszpresszót elkészíteni legfeljebb 40-70 forintba, és a korszerű filteres, vagy kapszulás készülékekkel egy percbe kerül - mutat rá a szakember. Ez az ár meg sem látszik a szolgáltatási díjakban, miközben akár évekig tartó hűséget kaphatunk cserébe.

Forrás:
Piac és Profit

www.piacesprofit.hu

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.