Új lendületet kaphat vállalkozásunk |
2011. április 04. hétfő, 03:00 |
Az Új Széchenyi terv pályázatainak egy szegmense újra a vállalkozásfejlesztés. Ezen belül főként a mikro-, kis- és középvállalkozások juthatnak pályázati forráshoz. Miért érdemes pályázni?
Azért, mert az amúgy is megvalósítandó fejlesztéseinkhez vissza nem térítendő támogatáshoz juthatunk, így fejlesztésünk kevesebbe kerül. Amit azonban érdemes tudni a pályázatokról, hogy ezek általában nem a fejlesztés teljes összegét támogatják. minden pályázatnál meg van adva, hogy mekkora százalék önrész kell a megvalósításhoz és mekkora rész támogatható a z állami forrásból. Pályázni mindenképpen annak érdemes, aki e támogatás nélkül is megvalósítaná elképzeléseit. Annál is inkább, mivel ezek a források utófinanszírozásosak. Vagyis előbb meg kell valósítanunk a projektet, ki kell fizetnünk és utólag kapjuk meg az elnyert támogatást. Milyen célra lehet pályázni vállalkozásfejlesztésen belül?Három nagy területre lehet pályázni. Az egyik vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A másik terület a munkahelyi képzések támogatása. A harmadik terület pedig hitelprogramok vállalkozásoknak. Mi a pályázás folyamata?Ha megvan a projekt, amit meg szeretnénk valósítani, akkor érdemes megkeresünk egy pályázatíró céget, ahol teljes körű felvilágosítást kaphatunk az éppen aktuális pályázati kiírásokról. Valamint itt általában be is minősítik a cégünket, hogy megfelelő-e az adott pályázathoz. A pályázatíró céget megbízhatjuk a pályázat megírásával, illetve ami nagyon fontos, ha nyertes a pályázat, akkor a kötelező jelentések elkészítésével, illetve a pályázat lezárásával. Ez azért fontos, mert a támogatást csak a legvégén kapjuk meg, amikor minden dokumentum rendben van. Tehát ha szükségünk van fejlesztésre, akkor most érdemes kihasználni a Széchenyi terv pályázatait. Rádóczi Edina
|