Ha nyertünk egy pályázaton Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
Hosszú az út a szerződéskötéstől a támogatás kifizetéséig

A támogatás összegének lehívásáról és a feltételek biztosításáról

ImageEgy pályázatot nem elég megnyerni, az elnyert összeget le is kell tudni hívni – bizony ez sokszor nem is olyan egyszerű feladat. Az alábbiakban néhány olyan jótanácsot olvashat, melyeket érdemes szem előtt tartani, hogy ne kelljen visszafizetnie az egyszer már megnyert összeget.


A pályázat elnyerése után kezdődik csak az igazi munka a támogatást megnyerő cégnél. Egy pályázatot nem elég „csak” megnyerni, a támogatási összeget le is kell hívni, illetve minden szerződéses feltételt biztosítani kell ahhoz, hogy később ne kelljen az elnyert támogatás összegét súlyos kamattal növelten visszafizetni.

ImageA hosszú pályázati útnak csak egyharmadát jelenti a kedvező bírálati döntés megszületése. Utána a pályázónak még számos további teendője akad. Ezekre érdemes alaposan odafigyelni, mivel egy-egy apró hiba is hónapokkal lassíthatja a kifizetéseket. Gyakori probléma az is, hogy az eredeti pályázathoz képest változás történik. Ilyen eset adódhat, ha például a vállalkozás más típusú gép vásárlására kényszerül, mert már nem gyártják a korábban megjelöltet. De az is előfordulhat, hogy időközben megdrágult a gép.

Az elszámolás benyújtásának, azaz a dotáció lehívásának alapfeltétele a támogatási szerződés megkötése. A csomag visszaküldésekor néhány dologra okvetlenül figyelni kell, mert bár apróságnak tűnnek, de így elkerülhető a „megkapom, egyeztetek, visszaküldöm” procedúra. Egyebek között figyelmesen végig kell olvasni a mellékelt segédletet, akár többször is. Abból részletesen megtudható, mit és hogyan kell visszaküldeni a közreműködő szervezetnek. Ügyelni kell a formai követelmények betartására: cégszerű aláírás pecséttel hitelesítve, szignózás a kért helyeken; a dátum helyére, valamint a kért dokumentumok megfelelő példányszámára is ügyeljenek, vagyis ne többet és ne kevesebbet adjanak be.
ImageA csomagot 30 napon belül kell visszaküldeni. Amennyiben azonban ehhez nem csatolnak biztosítékot – ez a támogatási összeg 100-120-150 százaléka a kiírástól függően– vagy az ahhoz szükséges dokumentumokat (például jelzálog esetén tulajdoni lapot, értékbecslést), akkor a támogatási szerződés megkötését követő három hónapon belül igazolni kell a biztosíték meglétét, különben a szerződés hatályát veszti. Ez pedig a kifizetések alapfeltétele. Sok vállalkozás csak akkor döbben rá, mekkora bankgaranciára van szüksége, amikor megkapja a kedvező döntésről szóló értesítést!
Amint a pályázó visszakapta az aláírt támogatási szerződést, akár már másnap benyújthatja kifizetési igénylését.

A tényleges kifizetés azonban csak akkor kezdődhet, amikor a közreműködő szervezet elfogadja a benyújtott dokumentumokat, helyszíni ellenőrzéssel bizonyosodik meg a pályázatban foglaltak megvalósulásáról – esetenként és beadványonként eltérő módon –, majd a kincstár felé kezdeményezi a kifizetést. Tapasztalataink alapján ez a „procedúra”, azaz a kifizetés igénylésének benyújtása és a tényleges utalás közötti időszak akár három-öt hónap is lehet, de volt már példa arra is, hogy mindez nagyon gördülékenyen ment.


A pénzügyi elszámolás folyamata több tényezőtől függ: egyrészt a projekt tartalmától, esetleges bonyolultságától. Így például a sok költségvetési tételt tartalmazónak az elszámolása nagyobb odafigyelést igényel és nagyobb tévesztési lehetőséget hordoz magában, mint mondjuk az egy-két tételes beruházás.
ImageMásrészt a pályázat fajtájától is függ a pénzügyi elszámolás folyamata. A nagyobb volumenűek elszámolása részletesebb és jobban ellenőrzött, mint a kisebb költségvetésűeké. Így az elszámolás és a kifizetés több időt is igényel. S végül fontos az is, mennyire felkészült a pályázó, illetve hogy a követelményeket betartja-e. A formai követelmények betartása az elszámolás időszakot nagymértékben lerövidíti. A rutin is a folyamatok meggyorsítását eredményezi.Érdemes tehát alaposan tájékozódni és ügyelni a részletekre, különben akár egyetlen kifelejtett teljesítés is az elnyert összeg visszafizetését vonhatja maga után.

Forrás: Árindex Kft.
Image



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.