Nem hasznosulnak a vissza nem térítendő támogatások Nyomtatás
2013. július 08. hétfő, 00:00

Nemzetgazdasági szinten gyakorlatilag nincsen hozzáadott értéke a kkv-k számára technológiafejlesztésre nyújtott vissza nem térítendő uniós támogatásoknak – erre a következtetésre jutott az az elemzés, amit az MTA Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóközpont közelmúltban tartott kétnapos pécsi konferenciáján mutattak be.


A tanulmány egyik szerzője, Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa lapunknak elmondta: a vissza nem térítendő támogatásoknak két negatív hatása is megfigyelhető. Az egyik szerint a finanszírozott beruházások egy része támogatás nélkül is megvalósulna, így az uniós forrás kiváltja a banki finanszírozást vagy a cég saját tőkéjét (holtteher-hatás). A másik szerint a hazai kereslet korlátozottsága miatt a támogatott vállalkozás csak az EU-forrást nem szerzett cégek rovására fejlődik (helyettesítési hatás). Az exportra is termelő cégek esetében azonban ez utóbbi hatás kevésbé, vagy egyáltalán nem érvényesül.

A közel 1100 cég megkérdezése alapján készült elemzés újdonsága az, hogy kimutatta: ez a két hatás negatív korrelációban áll egymással. Az uniós forrást elnyerő exportőr cégekről (alacsony helyettesítési hatás) elmondható, hogy esetükben, a nemzetközi versenyképesség miatt nagy valószínűséggel rendelkezésre állt volna az adott beruházáshoz szükséges tőke (magas holtteher hatás). Az EU-pénz folyósítása esetén azonban a cég a meglévő forrását nem használja fel projektjéhez, vagyis nemzetgazdasági szinten nem lesz pluszberuházás.

Míg egy belföldi piacra termelő, kevésbé versenyképes cég esetében (magas helyettesítési hatás) feltehetően az EU-pénz nélkül nem lett volna forrás a beruházásra (alacsony holtteher-hatás). A szakértő szerint a nemzetgazdaság szempontjából hasznosabb lenne, ha a kkv-k tőkehozzáférésének javítását visszatérítendő támogatásokkal és komplex szolgáltató központok kialakításával növelnék.

Forrás: T. G., Világgazdaság Online

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.