450 milliárd forintnyi pályázattal indít magyar nyelvű honlapot az MFK Nyomtatás
2015. augusztus 10. hétfő, 00:00

A több 1000 milliárdos európai pályázati források hatékonyabb felhasználásáért, 66 nyitott pályázattal indít magyar nyelvű honlapot a Magyar Fejlesztési Központ – jelentette be Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa, a központ vezetője 2015. július 28-án, Budapesten.
A www.palyazatokmagyarul.eu az unióban elsőként mindenki számára elérhető, felhasználóbarát internetes felületen nyújt naprakész tájékoztatást a közvetlen uniós forrásokra pályázni kívánóknak.


Kiss Antal kifejtette: a magyar kormány – Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára – fél évvel ezelőtt hozta létre a budapesti székhelyű, brüsszeli képviselettel is rendelkező Magyar Fejlesztési Központot azzal a céllal, hogy a közvetett támogatások mellett az ún. közvetlen uniós kifizetésű források elnyerésében segítse a magyar pályázókat országhatáron innen és túl.

A 2014-2020 közötti ciklusban több mint 130 milliárd euró értékű közvetlen forrás nyílik meg évente több mint félezer pályázatban. Az állami szervek, háttérintézmények, civil szervezetek, alapítványok, cégek és önkormányzatok által elnyerhető támogatások főként a kutatás-fejlesztés, az innováció, az oktatás, a közlekedés, a környezetvédelem-klímapolitika és az energetika területein hasznosulhatnak. A pályázatok döntően konzorciálisak, több országból származó résztvevők összefogásával is elnyerhetők.

A www.palyazatokmagyarul.eu honlapon az év végéig további hatvan-hetven pályázat feldolgozása várható. A közvetlen források területén a tagállamok között egyedülállónak számító internetes platformmal egy időben elindul a www.nyeromagyarok.eu oldal is, amely képekkel illusztrálva mutatja be a már megvalósult, sikeres pályázati történeteket.

Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetője hangsúlyozta: a kezdeményezés a soknyelvűséget és az átláthatóságot erősíti, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy minél több színvonalas és sikeres magyar pályázat szülessen.

A közvetlen uniós források felhasználásában érvényesülő partnerségi szemlélettel tovább növelhető a Duna régió társadalmi és gazdasági kohéziója. A határon átnyúló projektek az Európában élő teljes magyar nemzeti közösség további fejlődését szolgálhatják. Magyarország emellett katalizátorszerepet tölthet be a térségben, együttműködve Szlovákiával, Romániával, Horvátországgal, segítve a felzárkózó Szerbiát és Ukrajnát. A 17 féle uniós szakpolitikai program pályázataiból a hazai köz-, verseny- és civil szféra szereplői egyaránt forráshoz juthatnak.

Forrás: Magyarorszag.hu
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.