Közel ezermilliárd forintnyi szerződés a hitelprogram második szakaszában Nyomtatás
2015. szeptember 25. péntek, 00:00

A jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 947,2 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), ebből eddig 684,1 milliárd forintot folyósítottak - közölte az MNB honlapján.


Augusztus végéig több mint 33 000 ügylet keretében, 20 737 vállalkozás jutott hitelhez az nhp révén. Az MNB adatai szerint az nhp két szakaszában együttesen 25 000 vállalkozás jutott finanszírozáshoz, közel 1650 milliárd forint összegben.

A második szakasz 947,2 milliárd forintnyi szerződés közel 96 százaléka új hitel (a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet). Ezen belül az új beruházási hitelek (és új lízingügyletek) részesedése 59, az új forgóeszközhiteleké 29 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 12 százalék.

A második pillérben (forint- és devizahitel-kiváltás) a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 68 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 32 százalék volt. Az itt folyósított hitelek közel háromnegyede forinthitelek kiváltását, míg 25 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta.

Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos mérete 22 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 57 millió forint, míg az EU-s hiteleké 31 millió forint volt - írja az MNB. Az első pillérben az új beruházási hitelek átlagos futamideje 6,9 év, az új forgóeszközhiteleké 2,1 év, az EU-s hitelek esetében pedig 1,7 év, míg a második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 6,7 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 2,4 év.

A nagybankok kihelyezéseinek mintegy felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok és a takarékszövetkezetek foglalkoznak a programban.

Vállalatméret szerint tekintve a mikrovállalkozások hitelfelvétele 76 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kisvállalkozásoknál 49, a közepes vállalkozásoknál pedig 44 százalék körüli ez az arány.

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, javítás és a feldolgozóipar ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.