Tovább nőtt a kkv-k részaránya az Eximbank ügyfelei között Nyomtatás
2016. április 28. csütörtök, 00:00

Az Eximbank ügyfeleinek már 84 százaléka kis- és középvállalkozás (kkv) - mondta Urbán Zoltán, a pénzintézet vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán.


Kifejtette: a pénzintézet 2016 első negyedévének végére 720 milliárd forintra növelte kihelyezett hitelállományát, az első negyedévben 55 milliárd forintnyi új hitelt és 20 milliárdnyi bankgaranciát nyújtott, valamint 14 új pénzügyi vállalkozással kötött megállapodást, nyitva a szubszaharai térség felé nyitva.
Ismertette, hogy az Eximbank elsősorban exportcélú hiteleket nyújt, amelyek részaránya több mint 90 százalék, és ugyan 2014 óta belföldi vállalkozások finanszírozására is lehetőség van, ezek a kihelyezett hitelek 8,3 százalékát adják. Ide tartozik az Andy Vajnának, a TV2-nek nyújtott hitel is, amelyet azonban törvényesen, szabályosan, a megtérülést szem előtt tartva adtak, a hitel semmiféle állami támogatást nem tartalmaz - mondta Urbán Zoltán.
A vezérigazgató beszélt arról is, hogy az Eurostat javaslatát - miszerint az Eximbankot sorolják át a kormányzati szektorba - több ponton cáfolja a bank, az Eximbank ugyanis nem felel meg a zártkörű (captive) pénzügyi közvetítőkre vonatkozó feltételeknek. Az Exim tényleges pénzügyi közvetítői tevékenységet végez, a hitelállomány 75 százaléka a kereskedelmi bankokon keresztül jut el a vállalkozókhoz, széles közvetítői rendszert használva. Emellett a bank a piacról szerzi forrásait, ugyanolyan prudenciális elveknek felel meg, mint valamennyi kereskedelmi bank - hangsúlyozta.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.