Mintegy 3,8 milliárd forint értékben fektettek be kockázati tőkét az első negyedévben Nyomtatás
2016. június 21. kedd, 00:00

Mintegy 3,8 milliárd forint értékben fektettek be kockázati tőkét 26 vállalkozásba az első negyedévben Magyarországon, az átlagos befektetési összeg 154 millió forint volt - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az MTI-vel.


A tájékoztatás szerint nőtt a befektető kedv az előző negyedévekhez képest, erre utal a magas aktív befektetői szám, 13 alapkezelő fektetett be idén január-márciusban. A teljes befektetett összeg ugyan alacsonyabb, mint 2015 hasonló időszakában - akkor 36 vállalkozás kapott 8,6 milliárd forintot - de így is komoly aktivitást mutat - írták.
A befektetett tőke döntő része, 83 százaléka startup fázisban lévő vállalkozásokhoz került, arányaiban ezen a téren nincs különbség tavalyhoz képest. A teljes befektetett összeg fele első körös befektetés volt - míg 2015-ben ez 90 százalékot tett ki -, a másik fele pótlólagos forrásként érkezett a cégekhez. A tőkejuttatás csaknem 80 százaléka olyan vállalkozásoknak jutott, amelyek első körös befektetéseit tavaly kapták - írták.
Az idei első negyedévben az összes tőkebefektetés 64 százalékát - szektoronként több mint 700 millió forintot - a fogyasztói szolgáltatások, üzleti és ipari szolgáltatások, valamint biotechnológia szektorba fektették be.
A közlemény idézi Krausz Zoltánt, a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési igazgatóját, aki elmondta: a befektetők és a cégek szempontjából különösen örvendetes, hogy a kihelyezett források mintegy fele pótlólagos finanszírozás. Ez egyrészt jelzi az első körös befektetések sikerességét, hiszen a pótlólagos finanszírozás bevonásának feltétele az eredményes üzleti működés - tette hozzá.
Az 1991-ben alapított HVCA a magántőke és kockázati tőke szektor érdekeit képviseli Magyarországon.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.