Együttműködés a mezőgazdaság fejlesztéséért és az élelmiszer-biztonság javításáért Nyomtatás
2017. december 04. hétfő, 00:00

Az élelmezésbiztonsági célok megvalósítása a térségi mezőgazdasági fejlesztési projektek megerősítésén keresztül garantálható – emelte ki Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az ENSZ Dél- Dél Együttműködés (UNOSSC) mezőgazdasági fejlesztési és élelmiszer-biztonsági kezdeményezésének magas szintű találkozóján – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az FM Sajtóiroda.


Magyarország büszke arra, hogy egyetlen európai uniós tagállamként meghívást kapott a négyéves projektben való közreműködésre – hangsúlyozta a szaktárca helyettes államtitkára. Az UNOSSC és az IFAD (Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap) közös kezdeményezése az észak-afrikai és a közép-ázsiai térségben nyolc ország esetében kívánja elősegíteni a mezőgazdasági kapacitások fejlesztését, illetve általuk az élelmezésbiztonság garantálását. A kezdeményezésből, amely a jó gyakorlatok átadására törekszik, számos közvetlen és közvetett nemzetgazdasági előnye származik a részt vevő országoknak, így hazánknak is.

A helyettes államtitkár rámutatott, Magyarország nagy hagyományokkal rendelkezik a mezőgazdasági termelés területén, amelyeket szívesen megoszt partnereivel, mivel meggyőződése, hogy a fejlődő országok támogatásának leghatékonyabb módja a tudás megosztásában rejlik. Hangsúlyozta, hogy a magyar agrárpolitika szem előtt tartja a Fenntartható Fejlesztési Célok megvalósulását, amelyre jó példa a helyi mezőgazdasági termelés támogatása, valamint hazánk elkötelezettsége a GMO-mentes termelés mellett.

Büszkénk vagyunk arra, hogy a magyar mezőgazdaság és a környezetvédelem eredményei más országok számára is példaként szolgálhatnak, elősegítve a rászoruló országok hosszú távú gazdasági növekedését, illetve a hozzájutást a napi szinten szükséges, megfizethető árú élelmiszerhez – emelte ki a helyettes államtitkár.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.