Mit rejt magában az ISDN egy kis-, vagy középvállalkozás számára? Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 18:43
Az ingyen telefonálás igénye miatt megszűnik az ISDN?

Image ISDN 2 és ISDN 30: nincs rá szüksége a lakosságnak, csak a cégeknek

De mire jó az ISDN (főleg VOIP-al "megbolondítva") egy kis- és közepes cég számára? Miért hasznosabb, mint az analóg vonalak?


A hónap elején jelentette a BBC, hogy az angol vezetékes szolgáltató a British Telecom (BT) a lecsökkent igényekre való tekintettel még 2007-ben megszünteti lakossági ISDN szolgáltatását. A cég azzal indokolja döntését, hogy a szigetországi háztartások eddig is csak a gyorsabb internet reményében cserélték le régi analóg vonalaikat digitálisra, de az ADSL elterjedésével jelentőségét veszítette az ISDN szolgáltatás ebben a piaci szegmensben. A sors fintora, hogy pont a BT nyilatkozta hogy „lehetetlen ISDN és ADSL-t egyazon végponton üzemeltetni” - igaz ennek már van vagy hat éve.

A cégek körében népszerű az ISDN szolgáltatás

Az ISDN telefonközponttal rendelkező cégek és intézmények számos szolgáltatását élvezik a digitális telefonvonalaknak. A monarchia előfizetői számára a BT két fajtát is kínál az egy időben két beszélgetést biztosító ISDN2-t vagy más néven ISDN BRI-t a kisebb cégeknek, illetve a nagyok számára elérhető egy időben harminc beszélgetést biztosító és 100 hívószámot adó ISDN30-at vagy más néven ISDN PRI-t.

Az ISDN telefonközponttal rendelkező cégek és intézmények számos szolgáltatását élvezik a digitális telefonvonalaknak. A monarchia előfizető számára a BT két fajtát is kínál az egy időben két beszélgetést biztosító ISDN2-t vagy más néven ISDN BRI-t a kisebb cégeknek, illetve a nagyok számára elérhető egy időben harminc beszélgetést biztosító és 100 hívószámot adó ISDN30-at vagy más néven ISDN PRI-t.

Az ISDN telefonközponttal rendelkező cégek és intézmények számos szolgáltatását élvezik a digitális telefonvonalaknak. A monarchia előfizető számára a BT két fajtát is kínál az egy időben két beszélgetést biztosító ISDN2-t vagy más néven ISDN BRI-t a kisebb cégeknek, illetve a nagyok számára elérhet?ľ egy időben harminc beszélgetést biztosító és 100 hívószámot adó ISDN30-at vagy más néven ISDN PRI-t.

A ISDN digitális vonalak nyújtotta előnyökre mindenképpen ISDN telefonközpont beszerzése szükséges Az ezzel elérhető előnyök:

- saját közvetlen városi száma lehet külön előfizetési díj nélkül minden munkatársnak (ún. DDI szám) (több infót róla!)

- minimális tarifálási probléma – mert gyorsabb kapcsolás, pontosabb bontás mint az analóg központok esetében (több infót róla!)

- kapcsolás nélkül visszahívhatóak a munkatársak közvetlen számukon, ami jelenetős kapcsolgatástól kíméli meg a kezelőt (több infót róla!)

- megtarthatóak az analóg számok – melyek már jól be vannak járatva, mindenki ismeri őket

- VOIP-os kiegészítőt lehet csatlakoztatni a központhoz (több infót róla!)

Rugalmasan bővíthető a kapacitás
Az ISDN vonalak további előnyei, hogy jól szolgálják egy fejlődőben lévő vállalkozás céljait: ugyanis a meglévő ISDN hívószámok megtartásával újabb ISDN vonalak rendelhetőek melyet a szolgáltató össze tud kötni a már meglévő ISDN előfizetésünkkel. Így ugyanazon telefonszámon nem kettő, hanem akár négy, hat, vagy akár nyolc-tizenkét hívás is fogadható.

Hazai ISDN helyzet
A BellResearch piackuktató jelentése szerint a hazai vállalati előfizetők kb. 70%-a, az intézményi előfizetők kb. 60%-a rendelkezik rendelkezik ISDN előfizetéssel. Ennek megfelelően alakul az ISDN telefonközpont ellátottság. „Egy belépő-szintű 10-20 munkatársat kiszolgálni képes ISDN telefonközpont ára készülékkel együtt kb. 150 – 250 ezer forintba kerül” - világosít fel Sándor Zoltán a Gloster telekom szakértője.

Ezért a pénzért a központ már

- PIN kódos rendszert kezel (előírás 2006 szeptembertől)

- automata kezelő fogadhatja a hívásokat

- önálló faxvonal nélkül is képes faxokat fogadni (mindössze egy fax DDI-t kell kijelölni)

- akár beléptető-rendszer is csatlakoztatható hozzá.

A hazai lakossági ISDN előfizetők számának alakulásáról ingyenesen elérhető kutatást nem találtunk, de valószínűsíthető: Magyarországon is rövid időn belül csak a cégek veszik majd igénybe a digitális telefonvonalakat.

A cikk / bejegyzés szerzője:

Szekeres Viktor

Forrás: www.alkozpont.net



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.