Van még mit javítani a kkv-szektor termelékenységén Nyomtatás
2015. szeptember 29. kedd, 00:00

A kis- és középvállalati (kkv) szektor termelékenységének javítását kell a következő évek, évtizedek gazdaságstratégiájának középpontjába állítani - mondta ma Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az M1 hírcsatornán.


Az ügyvezető igazgató szerint a magyar felzárkózást segítheti a nyitott gazdaság, a makrogazdasági stabilitás, vagyis a stabil, alacsony, kiszámítható pályán haladó infláció, valamint a költségvetés és a külső finanszírozási helyzet stabilitása.

Virág Barnabás kiemelte: a magyar gazdaságot általában jellemzi egy alacsonyabb termelékenységi színvonal, a termelékenység területe az, ahol a legerősebb felzárkózási tartalékai vannak a magyar gazdaságnak. Vannak ugyanakkor európai termelékenységi szinten, vagy annak közelében működő nagyvállalatok Magyarországon, de a kkv-szektor jelentős lemaradásban van, körülbelül harmada-negyede a termelékenységi szintjük a nagyvállalati termelékenységnek. Nyugat-Európában ezzel szemben kisebb termelékenységi különbségek vannak a nagyobb és kisebb cégek között - tette hozzá.

Az ügyvezető igazgató szerint kivételes lehetőség előtt áll Magyarország a felzárkózásban, mivel a tartósan fennmaradó, rendkívül alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően a gazdasági szereplők számára a kamatoldalon jelentős megtakarítás keletkezik. Ez alacsonyabb költségvetési kiadásokat eredményez, így a többlet erőforrásokat a humántőke és a termelékenység növekedésére, a gazdaságfejlesztés irányába lehet csatornázni - fejtette ki Virág Barnabás.

Mint hangsúlyozta, a kkv-knak a növekedéshez finanszírozásra, tőkére van szükségük, ebben is segített az MNB növekedési hitelprogramja, melynek keretében több mint 24 ezer kkv jutott beruházási finanszírozáshoz. Virág Barnabás szerint ugyanakkor a hosszú távon is sikeres felzárkózási pályához nem elég csak a tőkefelhalmozás oldalán eredményt elérni, hanem fontos, hogy előrelépés legyen a humán tőkében, a foglalkoztatottak képzettségében, illetve a termelékenységben, technológiai színvonalban is.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.