A lízingpiac tavaly több mint 10 százalékkal nőtt Európában és Magyarországon is Nyomtatás
2017. szeptember 07. csütörtök, 00:00

A Magyar Lízingszövetség az MTI-vel a nemzeti lízingszövetségeket tömörítő szervezet, a Leaseurope végleges, múlt évi adatai alapján közölte, az európai lízingpiac 2014 óta fokozatosan bővül, a 333 milliárd eurós tavalyi éves teljesítmény 20 milliárd euróval jobb lett az előzetes adatoknál. Az új kihelyezések a személyautó-finanszírozásban tavaly 12,6 százalékkal nőttek 2015-höz képest. A haszongépjárműveknél 13,1 százalékos bővülést könyvelhettek el az európai lízingcégek, a gépek és ipari berendezéseknél pedig 10,3 százalékkal nőtt az új kihelyezések összege az elmúlt évben.


A közlemény szerint Jurgita Bucyte, a Leaseurope vezető tanácsadója elmondta: az előző években tapasztalható növekedést az autófinanszírozás hajtotta, de biztató, hogy a gép- és ipari berendezések finanszírozásánál is két számjegyű emelkedés következett be. A cégeknél, különösen a kis- és középvállalkozások körében egyre nagyobb az igény a lízingkonstrukciók iránt.
Az európai lízingszakemberek között végzett felmérés alapján a válaszadók 78 százaléka növekvő volumenekre számít 2017 második felében, és többségük - a változatlan vagy csökkenő kamatrések ellenére - eredmény-növekedéssel számol.
A közleményben Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára kifejtette: a járműfinanszírozás Magyarországon is a lízingpiac egyik legfontosabb húzóereje volt 2016-ban, különösen a nagyhaszon-gépjárművek csoportja. Hozzátette: az idei első félévi 279,4 milliárd forintos lízingkihelyezés  az elmúlt öt év legjobb féléves teljesítménye.
Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke szerint a lízingpiac szempontjából különösen kedvező, hogy mind Európában, mind Magyarországon egyre több kis- és középvállalkozás a lízingfinanszírozást választja, ha beruházás indításáról van szó. A Magyar Lízingszövetség szakértői 2017-ben a finanszírozott összeg 5 százalékos növekedésére számítottak, de a kedvező gazdasági környezet miatt ennél nagyobb lehet az éves bővülés.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.