Csapkodás lesz a tőzsdén Nyomtatás
2009. május 27. szerda, 07:15

Kezdetben emelkedünk Mol-OTP vezérlettel, majd ideges kereskedés, csapkodás jellemezheti a BÉT mai napját.


A hét első kereskedési napja ismét komolyabb emelkedést hozott Amerikában (hasonlóan a múlt héthez), a főbb indexek a kezdeti emelkedést nap végéig megtartották. Ázsia is nagyobb pluszokat hozott össze, a Nikkei másfél, az indiai BSE 2,5 százalékkal, a Hang Seng pedig csaknem 5 százalékkal emelkedett.

Az euró/dollár árfolyam 1,395, egy euró 281 forint ma reggel. Az olaj ára a 63 dollárt közelíti.
Az amerikai lelkesedés után némi emelkedéssel tudunk nyitni Budapesten is, mintegy utánfutóként - fogalmazott Péter János a KBC üzletkötője. A nagy lelkesedés ellenére visszagyengült a dollár, ami nem logikus jelenség a nagy amerikai rallyval összehasonlítva.
Az egyes papíroikkal kapcsolatban elmondta, a Magyar Telekom nem emelkedett a nap végén, vagyis elég gyengének tűnik.
Az indikatív árak alapján az OTP 3450-en készül nyitni, a Mol pedig a tegnapi zárószinten.
Az üzletkötő ma is Mol-OTP vezetésű piacra számít, a kezdeti emelkedést csapkodás, visszacsorgás követheti.

Napi Online
www.napi.hu


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.