Júliustól hétvégi kamionstop az utakon Nyomtatás
2009. július 15. szerda, 03:00

A nehéz tehergépjárművek üzemeltetői, vezetői július elsejétől számíthatnak hétvégi forgalomkorlátozásra. Egy tavalyi jogszabály-módosítás alapján a korlátozás szombat reggel helyett délután 15 órától változatlanul vasárnap 22 óráig tart. Az idei az első nyári időszak, amelyben a korlátozás nem június közepén, hanem két héttel később kezdődik.


kamionstop
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium 2007-ben kezdeményezte a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló jogszabály felülvizsgálatát. A tavaly júliusban kihirdetett, szeptembertől hatályos 190/2008. (VII.29.) Korm.rendelet megalkotásának alapvető célja az volt, hogy az új szabályozás egyenletesebbé tegye a tehergépjárművek hétvégi forgalmát, és általa biztonságosabbá váljon a hétvégi áruellátás.

A módosítás nyomán a nyári korlátozás kezdete június 15-ről július elsejére, a hétvégén belül pedig szombat reggel helyett délután 15 órára tolódik ki. A nehéz tehergépjárművek a júliusi és augusztusi vasárnapokon továbbra is csak 22 óra után közlekedhetnek. A hazai előírás ezzel igazodik a környező országok, elsősorban a fő áruáramlási irány, Ausztria forgalomkorlátozásához.

A rendelkezés változtatásától a jogalkotó azt várja, hogy elmaradnak a péntek délutáni és hétfő kora reggeli torlódások okozta balesetveszélyes csúcsok, ezzel nő a forgalombiztonság és csökken az egyidejű környezetszennyezés.

A módosítást a korábbi rendelet megalkotása óta eltelt másfél évtized kedvező változásai tették lehetővé. Ilyen jelentős fejlemény pl. a hazai termelői- és kereskedelmi ellátó rendszerek átalakult logisztikai háttere, a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó járművek elterjedése vagy a magyarországi tranzit utak műszaki állapotának javulása.

Az új szabályozás szerint csak az EURO-3 vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járművek üzemben tartói kérhetnek felmentést a korlátozás alól. Ettől függetlenül a hétvégén is közlekedhetnek például a gyorsan romló élelmiszert, postai leveleket, friss virágot, humanitárius küldeményeket szállító, műszaki, baleseti mentést, katasztrófa- és vízkárelhárítást, -segítségnyújtást végző vagy lakossági költöztetéshez használt tehergépjárművek. A korlátozás nem vonatkozik a mezőgazdasági betakarítást végző járművekre sem.

Bővül az érintett időszakban csak a rendkívüli veszély elhárításával kapcsolatos szállításokat végzők számára használható útszakaszok köre. A hétvégéken más céllal nem közlekedhet nehéz tehergépkocsi például a teljes M7-es autópályán, a 2/A számú úton, a 6-os úton Dunaújváros és Budapest között, a 37-es úton Miskolc és Sátoraljaújhely között, a 86-os úton Jánossomorja és Nemesbőd, valamint Körmend és Zalabaksa között és számos további túlterhelt szakaszon.

A korlátozást a közlekedési miniszter veszélyhelyzetben (pl. magas hőmérséklet miatt) a környezetvédelmi miniszter véleményének figyelembevételével átmenetileg felfüggesztheti.

A szabályváltozás hatásait megbízott kutatóintézet értékeli az időszaki korlátozás megszűnése, augusztus 31.-e után. Ha a tapasztalatok indokolják, a tárca a tavalyi módosítás kiigazítását mérlegelheti.

Forrás:
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
www.khem.hu

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.