Nincs döntés az egységes díjstratégiáról Nyomtatás
2009. szeptember 22. kedd, 03:00

A tévék és a rádiók sorozatos díjcsökkentési kéréseit látva egységes díjstratégiát dolgozna ki az ORTT, de egyelőre nem szavazták meg ezt. A kérdés a szakmai szervezetekkel való egyeztetés után kerül újra a testület elé.


09_22_veztNem jutott dűlőre az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a koncessziós díjak rendszerének átalakításáról szóló stratégiával kapcsolatban. Az egységes keret megalkotása azért vált szükségessé, mert számos rádió- és tévécsatorna külön-külön díjcsökkentési kérelmekkel bombázta a testületet.

Majtényi László, az ORTT elnöke júliusban úgy nyilatkozott ezekről, hogy az őszre elkészülő koncepció alapján segítenék ki azokat a műsorszolgáltatókat, „amelyek megszűnése nagyon káros lenne”, és egyéni döntések helyett egységesen vizsgálnák a médiapiaci szereplőket.

A testület vezetője hangsúlyozta, hogy a díjcsökkentéssel kieső pénzek miatt a kiosztható források összege is csökkenne. Az új díjstratégia terve szerint az ORTT csupán egy évre adna könnyítést a médiumoknak. Az erről szóló eheti tárgyaláson azonban a Fidesz delegáltja, Szalai Annamária javasolta, hogy egyeztessenek az érintett szakmai szervezetekkel, és csak ezután szavazzanak újra a díjak rendszerének átalakításáról.

Eddig csak a Juventusnak sikerült

Korábban tizenkét műsorszolgáltató kért díjcsökkentést: az RTL Klub, a TV2, a Klubrádió, a Juventus Rádió, a Pelso Rádió, a Helikon Rádió, a Roxy Rádió, az Inforádió, a Rádió Eger, az Alma Rádió, a Rádió Max és a Sopron Televízió.

Közülük az ORTT csak a Juventus Rádió kérelmét fogadta el: ennek értelmében január elsejéig visszamenőleg 20 százalékkal csökken a rádió műsorszolgáltatási díja. Korábbi sajtóinformációk szerint a médium a 20 százaléknál jelentősebb mérséklést kért.

Bár a pályázók kéz a kézben lobbiztak ez ellen, a most zajló országos kereskedelmi rádiós pályázat kiírásában is döntő szempont a kínált koncessziós díj.

A tévék és a díjak

Az ORTT májusban döntött volna az RTL Klub és a TV2 koncessziós díjcsökkentéséről, a két csatorna ugyanis ezt szabta feltételéül annak, hogy megjelenjenek az ellentmondásos szabályozás miatt finoman szólva is döcögősen induló földfelszíni digitális műsorszóró hálózaton. Akkor csak úgy nyertek időt a felvetést ellenző ORTT-tagok, hogy Majtényi László, a testület elnöke berekesztette a több órásra nyúlt ülést, az ezt követő két ülésen testületi tagok távolmaradása miatt volt határozatképtelen a testület.

A díjcsökkentésre vonatkozó határozati javaslatokat végül visszavonták: Ladvánszky György MSZP-delegált úgy módosította előterjesztését, hogy későbbi időpontban tárgyaljanak a tévék által kért felezésről, Tímár János SZDSZ-delegálta tag pedig már az előző héten bejelentette, visszavonja javaslatát. Timár indítványa a nettó árbevétel 3,5 százalékára változtatta volna a televíziók által fizetendő díjat. Ez az RTL Klub esetében 1,25 milliárd, a Tv2 esetében körülbelül 930 millió forintot jelentett volna, szemben a jelenlegi, évi 1,8-1,9 milliárd forinttal.

A rádiók esetében viszont kétszer ekkora rátát vezetett volna be, kivéve e körből azokat a médiumokat, amelyek ötven százalékot elérő arányban sugároznak szöveges műsort - ezekre ugyanis szintén a 3,5 százalékos arány volna érvényes.

Sokan a csökkentés ellen

Tirts Tamás, a kereszténydemokrata testületi tag akkor a csökkentés helyett a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának emelését javasolta. Ő azzal indokolta a tízszázalékos emelést tartalmazó javaslatot, hogy az RTL Klubot és a TV2-t működtető társaság is "nagyon komoly nyereséggel" működik. Ennél is nagyobb, 25 százalékos emelést vetett fel Cselényi  László, a Duna Televízió elnöke, aki szerint ez egyfajta "giccsbírság" is lehetne.

A döntés elmaradása miatt a kereskedelmi tévék, hogy ne fussanak ki a május 30-i határidőből, még az ülés napján, május 28-án átutalták az évi 1,8-1,9 milliárd forintos műsorszolgáltatási díjat az Országos Rádió és Televízió Testületnek. A testület június 3-án közölte, hogy a csökkentés ügye formálisan is lekerült a médiahatóság napirendjéről.

Forrás:
Kreatív Online

www.kreativ.hu



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.