Fellendíti a válság a téli Balatont Nyomtatás
2009. december 18. péntek, 03:00

12_18_vezt

 

Nem egy olyan étterem akad a Balaton partján, ahol szilveszterre már nem lehet asztalt foglalni, sőt a két ünnep közötti napokon is telt házat várnak.


A többség azonban egyelőre 30-40 százaléknál tart, s nagyon örülne annak, ha ezt legalább néhány jeles napon fel tudná tornászni 70-80 százalékra. Takács Dávid, a nyugat-balatoni kistérség idegenforgalmi szakreferense szerint erre van esély, mert egyre több nyaralótulajdonos is leruccan az év végén, ráadásul sok baráti társaság is a balatoni bulit választja. Ezt látszik igazolni az is, hogy a tóparti üzletekben már az elmúlt hetekben ugrásszerűen megnőtt a kereslet a különböző mobil fűtőkészülékek iránt.

Az ünnepek idejére kinyitó vendéglátóhelyek száma is szaporodik. Csordás Károly badacsonyi vendéglős a korábbi években nem szokott kinyitni, de a gyengécskére sikerült főszezon erre inspirálta. Már most úgy tűnik, jó döntés volt rendbe tenni az éttermet és konyhát, hiszen három csoport is jelezte érkezését. Csordás hozzátette, mindehhez jelentős beruházásra is szükség volt, hiszen a helyiségek zöme amúgy fűtetlen. Tokodi Károly balatonedericsi borháztulajdonos jégborszüretet és pinceszert kínál az ünnepekre. Tavaly a két ünnep között több vendége volt, mint idén júniusban. Tokodi elmondta, a válság lendített az üzleten, hiszen zömmel olyan környékbeli nyaralótulajdonosokat lát vendégül, akik közül korábban sokan külföldre mentek síelni ebben az időszakban. Ráadásul sokan már a karácsonyt is itt töltik, többek között három olyan német család, amely az idén - vállalati buli helyett - munkatársait is elhozza.

Marnitz Eszter, a Zamárdiban, Balatonlellén és Fonyódon több vendéglátó-ipari egységet működtető Delta Kft. kereskedelmi vezetője elmondta: karácsonytól újévig egész napos, éjszakába nyúló rendezvényre készülnek több partszakaszon is. Lesz szabadtéri halászléfőzés, kolbász- és hurkatöltés, szilveszterkor pedig malacsütés. Ezeket forralt borral és punccsal lehet majd leöblíteni. Az utóbbiból 300 liternyi már raktáron van. Marnitz hozzátette, sok helyi büfé-, borozó- és étterem-tulajdonossal együtt tavaly télen eszméltek rá igazán arra, hogy nagyobb forgalmuk volt, mint az utószezonban. Elsősorban hazai vendégekre számítanak, de már biztos, hogy orosz, lengyel és cseh csoportok is lesznek.

A déli és északi parton egyaránt többnyire helyi vállalkozók (elsősorban strandbüfé- és étterem-tulajdonosok) közreműködésével nyitnak korcsolyapályákat. A tervek szerint tucatnyi helyen kivilágított, melegedővel ellátott területen lehet majd zenére csúszkálni. Többen jégrevüt és jégdiszkót is ígérnek. Siófokon, Almádiban és Balatonfüreden látványos, tűzijátékkal egybekötött jeges óévbúcsúztatót is terveznek.

Forrás:

Napi Gazdaság

www.napi.hu



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.