ENSZ-jelentés a jólétről: Magyarország továbbra is a legfejlettebb országok között Nyomtatás E-mail
2011. november 17. csütörtök, 07:18

33415l9e0lrd7qsA norvégok állnak az emberi fejlődés csúcsán, őket pedig az ausztrálok és a hollandok követik az ENSZ szerdán Koppenhágában közzétett éves jelentése szerint. Magyarország a 38. helyen végzett a világ országait az emberi fejlődési index (HDI) alapján összevető versenyben.

A világszervezet a HDI nagysága alapján négy kategóriába sorolta a vizsgálatba bevont, összesen 187 országot: az emberi fejlődés szempontjából nagyon fejlett, fejlett, közepesen és alacsonyan fejlett államok csoportjába. Magyarország a nagyon fejlett osztályba tartozik, a mutatószám értéke esetében 0,816.     
Az ENSZ tanulmányában - amely a Fenntarthatóság és méltányosság: egy jobb jövőt mindenkinek címet viseli - a nemzetek teljesítményét az egészség, az oktatás és a gazdaság terén elért eredmények együttes figyelembe vételével értékelte. Az összevetés alapját képezi egyebek mellett a születéskor várható élettartam, az iskolában töltött évek átlagos száma és az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem. A HDI tehát egy alternatív gazdasági mutató, amely a GDP-vel, illetve más száraz gazdasági mutatókkal ellentétben az egyes országok lakosságának tényleges jólétére igyekszik rávilágítani. 
A 2011-es adatok szerint a listavezető Norvégiában, például, 81,1 a születéskor várható élettartam és intézményi keretek között az emberek átlagosan 12,1 évet töltenek tanulással. 
Az Egyesült Államok a HDI alapján a világ negyedik legfejlettebb országának számít, a többi nagyhatalom közül Kína a 101., míg India a 134. helyen végzett. 
Magyarországon - amely a rangsorban közvetlenül Katar mögött és Lengyelország előtt végzett - 74,4 év a születéskor várható élettartam, míg az iskolában töltött évek átlagos száma 11,1 év.
Az összehasonlításban az arab országok közül a Perzsa-öböl menti államok szerepeltek a legjobban: az Egyesült Arab Emírségek a 30. helyen végzett, míg Katar a 37., Bahrein a 42., Szaúd-Arábia az 56., Kuvait a 63. és Omán a 89. lett.
A tanulmány szerint ( http://hdr.undp.org/en/reports/global/hdr2011/ )a fekete-afrikai országok a legelmaradottabbak az emberi fejlődési mutatószám szempontjából: a sort a Kongói Demokratikus Köztársaság zárja, ahol 48,4 év a születéskor várható élettartam, és egy kongói átlagosan mindössze 3,5 évet tölt az iskolában.
Forrás: MTI

A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partnerkeresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalat-gazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei.

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Agroservice Kft.
Kozák István

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Romi-Suli Kft.
Romankovics András

NET Kft.
Nagy Andrea

Széphõ Gázmotoros Kiserõm... Széphõ Gázmotoros Kiserõmû Korlátolt Felelõsségû Társaság
Mártonné Anikó