Többen, több pénzért dolgoznak a vállalkozásoknál Nyomtatás E-mail
2011. november 21. hétfő, 06:56
35188cj53557d54A vállalkozási szektorban 32 ezerrel nőtt, a költségvetési szférában 38 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma az év első kilenc hónapjában – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. A költségvetési szféra létszámcsökkenését elsősorban a közfoglalkoztatás átalakítása okozta.



Az idei év első kilenc hónapjában 32 ezer fővel többen dolgoztak a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdaság egészében - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 691 ezer fő volt január-szeptemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az első háromnegyed évben a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,7 százalékkal haladták meg az előző évit. A versenyszférában a növekedés rendre 4,9, illetve 7,5 százalékos volt.

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-szeptemberben 1 millió 851 ezren dolgoztak, 32 ezer fővel, 1,7 százalékkal többen, mint 2010 első háromnegyedében. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 38 ezer fővel, 4,9 százalékkal lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.

A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők száma szeptemberben 69 ezer fő volt, így a három negyedév átlagában közel 58 ezer fős volt a létszámuk, 73 százalékuk részmunkaidőben dolgozott. A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 677 ezren álltak alkalmazásban, 1,3 százalékkal kevesebben, mint 2010. január-szeptemberben.
A nemzetgazdaság megfigyelt szervezeteinek körében a foglalkoztatottak 2 millió 691 ezres létszáma közel annyi volt, mint 2010. január-szeptemberben.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210.100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214.500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,3 százalékkal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (458.000 forint), ezt az információ és kommunikáció (392.500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (366.500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.600 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147.900 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában a foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január-szeptemberben a teljes munkaidősök mintegy 46 százaléka átlagosan 5.200 forint juttatást kapott ezen a címen.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első kilenc hónapjában átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 2,0 százalékkal emelkedett.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139.400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99.200, a szellemi foglalkozásúaké 180.700) forint volt, 5,7 százalékkal magasabb az előző évinél. A 223.800 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,5 százalékkal haladta meg a 2010. január-szeptemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalék volt.

A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partnerkeresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalat-gazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Dia-Ria Kereskedelmi Termelõ ... Dia-Ria Kereskedelmi Termelõ és Szolgáltató Bt.
Nemesné Mag Ildikó

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Comfortplan Kft.
Lukács Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
AKA 2000 Kft.
Csordásné Bors Katalin

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
GLOBE-EXPERT Kft
Török Pál

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető